Mártonffy Máté úgy érzi, a DEAC-nál tud a legtöbbet fejlődni

A fiatal védő örül, hogy a következő szezonban is marad a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatában.

Mártonffy Máté az Erste Liga 2025/26-os szezonjának alapszakaszában 30 találkozón kapott szerepet, 1 gólt és 2 asszisztot jegyzett, amivel 3 pontot szerzett, a rájátszásban 7 összecsapáson játszott. A fiatal játékos boldog, hogy lehetőséget kapott, és úgy érzi, amikor pályára került, hozzá tudott tenni a csapat játékához.

Nagyon jól érzem magam Debrecenben, jó a hangulat a csapaton belül is. Az edzőkkel szintén kiváló a kapcsolatom, emellett fiatal játékosként sokat jelent, hogy ilyen szintű hokisokkal játszhatok együtt és tanulhatok tőlük. Úgy érzem, itt tudok a legtöbbet fejlődni, ezért örülök, hogy maradok. Az előző szezon nem volt könnyű, főleg a sérülések miatt. Voltak nehezebb időszakaink és a rájátszásra sajnos eléggé megfogyatkoztunk. Ettől függetlenül sok tapasztalatot szereztünk, amiből a következő szezonban is tudunk építkezni. Az idény előtt az volt a célom, hogy minél több jégidőt harcoljak ki magamnak, és megálljam a helyem a felnőttcsapatban. Örülök, hogy sok lehetőséget kaptam, úgy hiszem, amikor pályára kerültem, hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Természetesen van még miben fejlődnöm, de összességében pozitívan értékelem a szezonomat. Szeretném, ha jövőre csapatként sikeres szezont zárnánk és minél jobb eredményeket érnénk el. Egyénileg pedig az a célom, hogy tovább fejlődjek, és még többet tudjak hozzátenni a DEAC játékához – mondta a 20 éves hátvéd.

Mártonffy Máté számára a sport mellett a tanulás is fontos, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar sportszervező szakára jár, amit nagyon szeret, mert közel áll hozzá. – A vizsgáim nagy részén már túl vagyok, maradt még néhány, de remélhetőleg azokat is hamar sikerül teljesíteni. Utána már teljes mértékben a pihenésre és a felkészülésre tudok koncentrálni. Próbálok minél fittebb és egészségesebb maradni, hogy jó állapotban kezdhessem meg a nyári felkészülést – fogalmazott a hokis, aki most újabb egy idényt tölthet a DEAC jégkorongcsapatánál.