Megint nem tudtunk nyerni Újpesten

Valószínűleg csak az optimistább debreceni szurkolók gondolhattak arra, hogy az egyetemisták ott folytatják majd kedden este, ahol a 8-1-es győzelemmel végződött találkozón abbahagyták. És nem csupán azért, mert az újpestieknek volt idejük felkészülni a mieink ellen. Egyrészt a visszatérő és az új játékosok teljesen más erőviszonyokat eredményeztek, másrészt számolni lehetett azzal is, hogy a roppant erős kerettel rendelkező lila-fehéreknek előbb-utóbb ki fog jönni a lépés. Márpedig ez történt. Az már csak hab volt a tortán, hogy a védelmi hibákon túl balszerencsés találatok is sújtották a mieinket.  

Nagy iramú, oda-vissza hullámzó játékkal indult a mérkőzés, számos veszélyes helyzettel mind a két oldalon. Az első lövést Duschek kapta, majd Hetényi Zoli hárította Stadel és Szécsi próbálkozásait, utána a debreceni első sor veszélyeztetett. Az ötödik percben Kuleshov fölöslegesen szabálytalankodott a támadó harmadban, emberelőnybe kerültek a hazaiak és életveszélyesen kevergettek a kapunk előtt. 05.43-nál a vas mellett helyezkedő Benkre nem jutott védő, az újpesti csatár pedig a hálóba vágta Bodó rövid keresztpasszát. A hazai találat után feljebb kapcsoltak a mieink és elkezdték a saját játékukat játszani. A 9. percben Bodó gáncsolása nyomán emberfórba kerültünk, nyomás alatt tartottuk Duschek kapuját, a lilák hálóőre azonban mindent megfogott, Szűcs két jó löketét is hárította. 13.39-nél kiegyenlítettek a mieink; Kuleshov centerezését Hári lőtte a rövidre, a pakk éppen elfért Duschek és a kapuvas között! Támadásban maradtak a mieink, előbb Berta két kemény lövését hárította Duschek, majd éppen csak megúszta Filbrandt veszélyes akcióját. A harmad végén mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, de az állás nem változott. Az egyetemisták az etap közepétől lendültek játékba, többet lőttek kapura, mint a házigazdák, de nem tudták megfordítani az eredményt.

Számunkra a lehető legrosszabbul kezdődött a 2. játékrész; 20.45-nél a második hullámban érkező Selan senkitől sem zavartatva lőhette be az újpestiek vezető gólját. A harmad elején sok dolga akadt Hetényi Zolinak, előbb Nemes takarásból leadott lövését, majd Rafaj kísérletét hatástalanította. A másik oldalon Izacky ugrott ki, a pakk kijött a lilák kapuvédőjéről, de nem volt érkező a második hullámban. 28.55-nél Izacky két kézzel ellökte az ellenfelét, a játékvezetők kiállítást fújtak. Az emberhátrányt sikerült lepergetni a mieinknek. Enyhe fölényben hokizott a hazai gárda, a kontráink azonban veszélyesek voltak; előbb Vokla, majd Szűcs is próbálkozott, de hiába. 35.59-nél Selan lőtte el a korongot a kék vonal közeléből, a játékszer Szabad Kevin botján irányt változtatva került a debreceni hálóba. A mieink nem adták fel, ezt Szűcs lövése is jelezte két perccel a harmad vége előtt, de megint Duschek volt a végállomás.

Reméltük, hogy a szünet jót tesz majd a mieinknek, de a jégen másként alakult a helyzet. 42.55-nél Bogesic és Godó csatározása nyomán 4 főre fogyatkoztak a csapatok. Néhány másodperccel utóbb Selan kapta üresben Bodó átadását és be is lőtte a felső sarokba. Nem sokkal később Szécsi szólóból próbálkozott, Hetényi Zoli azonban kivetődve tisztázta a meleg helyzetet. Rossz jel volt, hogy elkezdtük kidobálni a pakkot a harmadunkból, de szerencsére ez nem tartott sokáig. 45.58-nál szépítettek a mieink, Kloz jó középre adását Szűcs varrta be a vinklibe! Az egyetemisták átvették a játék irányítását, veszélyes támadásokat vezettek, a harmad felénél a kapuvas hárította Szűcs bombáját. A lila-fehérek kontrákkal kísérleteztek, Hetényi Zoli azonban mindent megfogott. Az 51. percben azonban már ő sem tudott segíteni; újra Benk ért bele Selan közeli lövésébe… Az UTE ötödik találata után a mieink becsületből mentek előre, de a találkozó ekkorra már eldőlt, bár a dudaszó pillanatában Hetényi Zoli még megfogott egy szólót.

A mérkőzés java részében túl nagy kockázatot vállaltak a mieink, emiatt gyakran nem jutott védő a harmadunkba belépő, vagy a kapunk előtt helyezkedő újpesti játékosokra. Ezeket a lehetőségeket kihasználta a hazai csapat, akik jól hokiztak, a szerencsével sem álltak hadilábon, míg a mieink számos ígéretes helyzetet hagytak ki.

David Musial lényegre törően értékelte az összecsapást.

A második gólunk után még azt hittem, visszajöhetünk a meccsbe, de az ötödik újpesti találatot követően már nem maradt esélyünk – nyilatkozta a találkozó után a debreceni szakvezető. – A mérkőzés elején, az első harmadban elég bután játszottunk, bár voltak helyzeteink, kihagytuk őket. Három éve nem tudunk nyerni a Megyeri úton, most is az UTE volt a jobb csapat.”

2020.11.17. 18.00 Újpesti Jégcsarnok
EL 55
UTE – DEAC 5-2 (1-1, 2-0, 2-1)
Gólszerzők: Selan (2), Benk (2) és Szabad, illetve Hári és Szűcs

=Müller Károly=

Fotók: utehoki.hu