Mihail Bucskin nálunk folytatja

A Debreceni Egyetem fehérorosz játékosa aláírta szerződését a következő idényre.

Mihail Bucskin tavaly érkezett a cívisvárosba, az első szezonja a 2023/2024-es volt a DEAC-ban. A fehérorosz hokis hazáján kívül korábban játszott Szlovéniában és Szerbiában is. A legutóbbi Erste Liga-idényben 49 mérkőzésen korcsolyázott jégre, 25 gójával és 15 gólpasszával összesen negyven pontot szerzett, ezzel azon időszak legeredményesebb DEAC-játékosa lett.

Eldőlt, hogy a 32 esztendős támadó az előttünk álló kiírásban is az egyetemistákat erősíti majd.

– Nagy örömmel írtam alá a következő szezonra a klubommal – nyilatkozta Bucskin. – Megkedveltem a csapatot, a srácokat, a szakmai stábot és a klub minden munkatársát. Sikerült felvennem a liga ritmusát, úgyhogy azt érzem, a helyemen vagyok – fogalmazott a jégkorongozó, aki derűlátóan tekint a következő idény elé.

– Jól érzem magam Debrecenben és a DEAC-ban, és biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló szezonban jobban fogunk szerepelni, mint az előzőben. Ehhez minden feltétel adott a klubnál, tehát csak rajtunk múlik, mit érünk el a következő, ugyancsak nehéznek ígérkező pontvadászatban. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy sikeresek legyünk. Hajrá DEAC, hajrá Debrecen!