Nagy rangadó lesz Debrecenben

Pénteken este a Debreceni Jégcsarnok ad otthont a hét talán legütősebb Erste Liga-mérkőzésének, a DEAC – FTC-Telekom rangadónak.

A szurkolók mostanában nem csalódtak a két csapat egymás ellen lejátszott meccseiben, amelyeket általában a parázs küzdelem és a kiváló teljesítmény fémjelzett. A legutóbbi találkozásukra a debreceni drukkerek is szívesen emlékeznek vissza; 2021. április 2-a és 3-a, a Magyar Kupa elődöntőjének és döntőjének napjai arany betűkkel íródtak a debreceni jégkorong történetébe, és lett a DEAC csapata – történelme során először – Magyar Kupa-győztes. Ha jól emlékszünk a történtekre, a zöld-fehérek nagy magabiztossággal készülődtek az elődöntőre, mely némi meglepetésre, hosszabbításban a mieink javára dőlt el. A döntőt érő gólt Clint Filbrandt szerezte; ugye emlékeznek még a kedves szurkolók a kiváló kanadai hátvédre?! Ez a győzelem nyitotta meg a kaput a másnapi döntő és a kupasiker felé. Mostanság még az új szezon legelején járunk, de a mieink tekintélye – többek között a kupagyőzelem hatására – jelentősen megnövekedett. Ez még akkor is érvényes, hogy mieink nem kezdték jól szezont, 5 forduló után 7 ponttal csak a 8. helyen állnak, míg a ferencvárosiak 6 forduló során 16 pontot szereztek, ezzel a tabella 2. helyét foglalják el. A zöldek hosszabb távon is őrzik jó formájukat, a legutóbbi két találkozójukon előbb az UNI Győr ETO HC együttesét verték meg némi nehézségek árán, majd a Csíkszeredát intézték el 4-0-ás végeredménnyel. Ugyanez a mieink oldalán 4-6 a Szereda, illetve 8-4 a Brassó ellenében. Ezek közül a Farkasokkal szemben lejátszott meccs számít teljes fegyverzetben végrehajtott akciónak, míg a csíkiak elleni eredmény amolyan átmeneti állapotot tükröző összecsapásnak tekinthető. A Ferencváros tehát teljes joggal van telve önbizalommal és nyilván folytatni kívánják a menetelést, ezt a nemrég a hét játékosának választott Rasmus Kulmala nyilatkozata is egyértelművé tette. Szerencsére az egyetemistáknak sincs okuk panaszra, legalábbis a játékstílus tekintetében, amit a brassóiak elleni mérkőzés után már fejtegettünk. A srácok az említett találkozón már elérték azt a gyorsaságot és kombinációs szintet, ami a legjobbakkal szemben is eredményre vezethet. Sajnos, változatlanul lesz egy nagy hiányzónk, Hetényi Zoli személyében, bár Musialék úgy tűnik, megtalálták a helyettesét, a fiatal, ám rendkívüli képességekkel rendelkező Antek Tomi személyében. Az elmúlt időszakban, ami az elmúlt szezont jelenti, a magyar bajnoknak nem igazán ízlett a debreceniek játékfelfogása, reméljük, az új időszámítás idején is képesek leszünk megkeseríteni a fradisták szája ízét.

A papírforma a fővárosi csapat mellett szól, már csak a Brassóból átigazolt két szupersztár, McFadden és Fowlie jelenléte miatt is. Erősen bizakodunk azonban, hogy hazai jégen, a közönség aktív támogatásával képesek leszünk nagy meccsre kényszeríteni a zöld-fehéreket.  Örülnénk, ha erre a mérkőzésre a teljeshez közeli létszámban visszatérne a közönség és a mi kórusunk nyerné a „szurkolási versenyt!” Mint azt több alkalommal is említettük már, a hangos buzdítás sok nehéz pillanaton átsegítheti a srácokat. Minél nagyobb számban várjuk tehát a debreceni szimpatizánsok érkezését! A rangadó 18.30-kor kezdődik, a belépéshez védettségi igazolvány szükséges.

2021.10.08. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 40
DEAC – FTC-Telekom

=MK=