Erste Ligás csapatunk pénteken a DVTK Jegesmedvék együtteséhez látogat.
A szomszédvárak összecsapása a felnőttmezőnyben és az utánpótlásban egyaránt túlmutat két, általában jól képzett alakulat találkozásán, ilyenkor rendszeresen igen kemény, gyakorta érzelmektől sem mentes összecsapásokra kerül sor. Ilyen körülmények várnak a modern kor gladiátoraira holnap este is, esetükben valóban rangadó mérkőzés következik.
Ha rápillantunk a Liga tabellájára, azonnal szembe tűnnek a hasonlóságok a két együttes között. A táblázaton jelenleg a miskolciak állnak a negyedik helyen, pontszámuk 34, a mieink 33 szerzett ponttal a hatodikak. Az igazi differenciát az jelenti, hogy a DVTK két mérkőzéssel kevesebbet játszott, azaz több lehetősége lesz a jövőbeli pontszerzésre. Nyilván semmi sem biztos, azokat a pontokat ugyanis még meg kell szerezni, legközelebb éppen a mieinkkel szemben. Ami még szembeötlő, az az óriási tülekedés a középmezőnyben; a harmadik és a hetedik között mindössze 3 pont a differencia és a hetedik pozícióban éppen a FTC-Telekom tanyázik, ők mindenkire, mindig veszélyt jelentenek, főként a hatodik helyet birtokló egyetemistákra nézve. Pénteken tisztázódhat néhány körülmény; az előttünk helyet foglalók közül ugyanis egymás ellen játszik a Brassó és a Szereda, mindkettő biztosan nem szerez 3 pontot, a Jegesmedvék esetében pedig mi magunk gondoskodhatunk arról, hogy pontokat hozzunk el a borsodi megyeszékhelyről. Ez a feladat roppant nehéz lesz és ezt nem csupán az mondatja velünk, hogy ők elkapták a Csíkszeredát, mi viszont nem. Valószínűleg a mieink is nyugodtabbak lennének, ha nem idegenben és nem éppen őket kellene legyőzni. Mert lássuk be, jó esetben ez a pénteki feladat.
Sok múlik azon, hogy milyen kerettel tudunk majd felállni erre a mérkőzésre. Sajnos, létszám szerint, valószínűleg mi leszünk kisebbségben. Több játékosunk is érintett a junior válogatott mai kerethirdetésén, csak ezután derül ki, hogy a juniorok közül név szerint kik utaznak Miskolcra. György József vezetőedző most is kijelentette, hogy a 60 percig tartó, maximális fizikai-és mentális erőbedobást várja el mindenkitől, aki holnap este beöltözik.
Bár Miskolc nincs túlontúl messze, nagy létszámú debreceni szurkolóhadra a helyszínen nem igazán számíthatunk. Ami biztosra vehető, hogy az Erste Liga TV élőben közvetíti az eseményt, ami extra izgalmasnak és közönség-csalogatónak ígérkezik. A rangadó 18.30-kor veszi kezdetét.
2022. december 09. 18.30 Miskolci Jégcsarnok
EL 104
DVTK Jegesmedvék – DEAC
=MK=
