Negyeddöntős vetélytársunk: az UTE

Március 2-án nyolc csapat részvételével elkezdődik a rájátszás az Erste Liga idei kiírásában. A dobogósok kiválasztották leendő ellenfeleiket, az újpestiekért viszont senki nem jelentkezett, így a lila-fehérek lesznek a mieink ellenlábasai a negyeddöntőben. Nem véletlen, hogy az UTE-nak nem akadt kérője az élcsapatok között, a Liga egyik legerősebb és jelenleg talán a legjobb formában lévő alakulatát – ha módja nyílt erre – mindenki megpróbálta elkerülni.

Az UTE jégkorongszakosztályát 1930-ban alapították, fennállásuk óta 13 bajnoki címet szereztek, tehát nem csupán patinás, hanem kiemelkedően eredményes alakulatról is beszélünk. A szakosztály mindig jó csapattal rendelkezett, az idei szezonban különösen szerencsés kézzel építették a játékoskeretet. Soraikban hatékony elegyet alkotnak a fiatal és a tapasztalt, a hazai és a honosított, vagy külföldi jégkorongozók. A szezon közben igazolt játékosokkal is jó vásárt csináltak, különösen érvényes ez Rajna Miklósra, de Sotlar-ra és Perkovich-ra is. A liláknak van két kiváló hálóőre (Duschek és Rajna), magabiztos és kemény védelmük (itt játszik Selan, Stadel, Varga és Kovács Attila), a csatársorok pedig tele vannak sokszoros válogatott játékosokkal (Benk, Sikorcin) és további gólvágókkal, ilyen a kanadai táblázaton és a góllövő listán egyaránt második Bodo Chris, valamint Nemes, Rafaj, Szabad Kevin, vagy a roppant technikás Vorobyev.

Az újpestieknek nem csupán a játékerejük kiemelkedő, hanem a taktikai repertoárjuk is, a csapatuk kreatív játékosokból áll, akik mindent tudnak a hokiról. Nem csoda, hogy az ellenfelek kiválasztása során nem kapkodtak utánuk.

Nyilván nem azért soroltuk fel a tényeket, hogy bármiféle ijedelemnek táptalajt hozzunk létre. A mi csapatunk is erős, nem véletlenül végeztünk az alapszakaszban a 4. helyen. Nálunk véd Hetényi Zoli, az utóbbi szezonok elismerten legjobb magyar hálóőre, remekül tudunk védekezni, nem ok nélkül tartják a mieinket a legjobb emberhátrányos védekezést produkáló együttesnek. Elöl pedig ott kombinálnak a cseh légiósok és a szintén villámgyors hazai csatárok, élükön a góllövő lista harmadik helyét birtokló Jan Dalecky-vel, akik korábban számos élcsapat életét megkeserítették. Bár a részleteket nyilván nem ismerjük, de Musial David is bizonyosan kifundálta már a negyeddöntőre érvényes haditervét, a srácok eszerint készülnek már február 12-e óta.

A most következő kör négy győztes meccsig tart, az első debreceni megmérettetés már március 2-án, kedden este elkezdődik. A második, még mindig hazai jégen, szerdán kerül sorra, a visszavágókat szombaton és vasárnap rendezik meg a Megyeri úton. Valamennyi említett találkozó 18.30 órakor veszi kezdetét. Döntetlen állás esetén újabb harmadokra kerül sor, 4 a 4 elleni játékkal.

A negyeddöntő mérkőzéseit az Erste Liga TV élőben közvetíti. Titkon reménykedtünk abban, hogy a playoff-ra már visszatérhet a közönség, de azóta csak romlott a pandémiás helyzet. Sajnos, nincs más hátra, mint helyet foglalni a monitorok előtt és ott buzdítani a kedvenceket!

Hajrá DEAC, hajrá Debrecen!

2021.03.02. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 184
DEAC – UTE

=Müller Károly=