Nem voltak győzelmi kényszerben, de nyertek

A DEAC kapusa, Gönczi Lajos elmondta, szerették volna szépen zárni az alapszakaszt.

Már korábban biztossá vált, hogy a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a nyolcadik helyen végez az Erste Liga alapszakaszában, így várhatta a Dunaújvárosi Acélbikák elleni két mérkőzést is a hétvégén. A fekete-fehérek azonban nem spóroltak erejükkel, hazai pályán 6–1-re, a DAB otthonában pedig 8–1-re nyertek.

– Valóban nem volt rajtunk nyomás, ennek ellenére természetesen nyerni akartunk mindkét meccsen – nyilatkozta a második mérkőzésen védő Gönczi Lajos. – Örülök, hogy ez sikerült, s bár nem volt nehéz dolgunk az idegenbeli találkozón, nekem végig koncentrálnom kellett a kapuban – fogalmazott a hálóőr, aki azt is elmondta, a másik két kapustársával, Hetényi Zoltánnal és Szeles Martinnal igyekeznek minél jobban segíteni egymást az edzéseken, hiszen az egészséges rivalizálásnál sokkal fontosabb, hogy a csapat sikeres legyen.

A debreceni alakulat az első helyen végzett FTC-Telekommal találkozik a rájátszásban, a párharc pénteken indul a fővárosban.

– Nyilván nehéz meccsekre számítunk, azonban erre készülünk hetek óta. Arra törekszünk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk a zöld-fehérek ellen, véleményem szerint stabil kapusteljesítménnyel, magabiztos védekezéssel érhetünk célt. Ebből lehet építkezni, és ha a helyzeteinket jó százalékban használjuk ki, sikeresek lehetünk – tekintett előre Gönczi Lajos.

A négy győztes meccsig tartó párharc első négy mérkőzésének menetrendje:

FTC-Telekom–DEAC

péntek 18.30

FTC-Telekom–DEAC

szombat 17.30

DEAC–FTC-Telekom

kedd 18.30

DEAC–FTC-Telekom

szerda 18.30

Fotó: DAB/Anda Fábián