Pénteken este érkeznek az Acélbikák

A debreceni szurkolóknak nagyjából egy-másfél nap jutott arra, hogy jóleső érzésekkel idézgessék a szerdai bajnokverés történéseit. A mai élsport világában azonban nincs megállás, bármilyen szép volt is a tegnap, a modernkori gladiátorok előtt már ott sorakoznak a következő ellenfelek. A debreceni jégkorongozókhoz is új vetélytárs érkezik, pénteken este a Dunaújvárosi Acélbikák együttesével csapnak össze a mieink.

Dunaújváros a hazai jégkorong élet egyik régi fellegvára, ahol a magyar elitben nyújtott kiemelkedő teljesítmény alapelvárás a helyi hokiszurkolók szemében. Az újvárosi jégkorongsport vezetői számos gonddal, problémával küzdenek, ami egyetlen dologban csúcsosodik ki: nem az elvárt szinten sorjáznak az eredmények. A 2019-20-as szezon számukra nem indult rosszul, az alapszakaszban a 4. helyen végeztek, a negyeddöntőben azonban az UTE 4-0-ás összesítéssel búcsúztatta őket.  Dunában persze ennél jobb szereplésben reménykedtek, ezért időt és fáradtságot nem kímélve munkálkodtak a jelenlegi szezon játékoskeretének felépítése érdekében.

Az Acélbikák idei kerete igazán veretesnek tekinthető; a korábbi éljátékosok közül Turcotte, Somogyi és Silló ugyan nem maradt Dunaújvárosban, de a játékosállományuk jobb, mint a tavalyi volt, hiszen Kovács Bronson, Dansereau és Mazurek mellé odahozták az angol válogatott David Phillips-et, a svéd Daniel Nilssont és a hatalmas NHL-es és KHL-es múlttal rendelkező Martin St. Pierre-t is, hogy csak a légiósokat említsük. Nehéz megmondani, hogy ilyen erősségű kerettel hogyan állhatnak még mindig rendes játékidős győzelem nélkül, 8 meccses nyeretlenségi szériában…

Márpedig ez a helyzet és éppen emiatt kell az Acélbikákat nagyon nehéz ellenfélnek tekinteni. Ha az imént említett képzett, nagy tapasztalattal bíró játékosok elkapják a fonalat, bármelyik ERSTE Ligás csapatnak képesek lehetnek megkeseríteni a dolgát. Hogy mióta nem tudnak nyerni, az egy dolog, minden sorozatnak vége szakad egyszer. Számunkra nyilván az a legfontosabb, hogy ez ne a mieinkkel szemben következzen be.

Mai hír, hogy a DAB és David Leger vezetőedző szerződést bontott, Borbás Gergely áll majd az újvárosiak padjánál. Nem lesz itt Debrecenben az eltiltott Dansereau sem, de az ő távolléte sem könnyíti meg az egyetemista srácok munkáját. A legutóbbi információk szerint a mieink között mindenki egészséges és minden percet kihasználnak a péntek esti felkészülésre. A mérkőzést az ERSTE Liga TV élőben közvetíti, reméljük, hogy péntek este is nagy számú debreceni szurkoló követi majd az eseményeket!

2020.12. 04. 20.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 86
DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák

=Müller Károly=