Pontokkal akarnak hazatérni

Támadónk, Mihail Bucskin szerint élvezniük kell a hokit Erdélyben.

Három mérkőzésen aratott három győzelemmel kezdte az Erste Ligát a DEAC jégkorongcsapata, az egyetemisták a Ferencvárost, a FEHA19-et és a Dunaújvárost múlták felül. A remek kezdés jó alapot adhat a hétvégi nehéz feladat előtt, a fekete-fehérek Erdélybe utaznak, pénteken a Gyergyó, vasárnap a Csíkszereda otthonában korcsolyáznak jégre.

– Sokan gratuláltak a jó rajthoz, amit ezúton is köszönünk – nyilatkozta Mihail Bucskin, aki kétszer talált be az eddigi találkozókon, és egy asszisztot jegyez. – A kiváló kezdés a jól sikerült felkészülés eredménye, igyekszünk ebben az ütemben folytatni a szereplésünket. Úgy vélem, erősödött a csapatunk, remek a hangulat a jégen, az öltözőben és azon túl is, ami nagyon fontos. Nem sablon: az új srácok máris beilleszkedtek a gárdába – jelentette ki a fehérorosz légiós.

Bucskin az előttük álló utazásról is beszélt.

– Reméljük, jó jégkorongot vezetünk elő a túrán, ahonnan több ponttal akarunk hazatérni. Emellett szeretnénk a játék néhány elemében javulni. Elsőként a Gyergói HK-val találkozunk, amely kiváló együttes, és egy gyönyörű város csapata. Én azt mondom, menjünk oda és leljük örömünket a jégkorongban, akkor nagy baj nem érhet bennünket – fogalmazott Mihail Bucskin.

Erste Liga alapszakasz

Gyergyói HK–DEAC

péntek 17.30, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya