Remek győzelmet arattunk a Fradi ellen

Nem volt könnyű meccs, de magabiztos diadal lett belőle.

A több hiányzót is nélkülöző DEAC a legutóbbi szezon magyar bajnokát, az FTC-Telekom együttesét fogadta az Erste Liga alapszakaszában pénteken este. A Ferencváros az előző bajnokiját hosszabbítás után nyerte meg Dunaújvárosban, a cívisek pedig Diósgyőrben győzedelmeskedtek.

Miután a védőink kibekkelték az első Fradi-támadást, nagyjából ennyi momentuma maradt a zöldeknek, mert aztán rárontottunk a vendégekre. Mozer kapott jó passzt, nem talált be, majd Galoha lövését védte a kapus. Szimpatikus volt, ahogyan erőt demonstráltunk, csak egy ideig még nem volt látszatja. Alig volt hátra nyolc perc, amikor Bukor Rajmund Mihalikkal játszott össze, majd az ellenakció után Stensson hárított nagyot a botjával. Kissé sokszor rontottuk el az utolsó passzokat, Crespi lövését pedig kétszer is hatástalanította a szokás szerint válogatott formában parádézó Hetényi Zoltán. Majd újra a kapusunk védett, ez nem jelentette azt, hogy rosszabbak vagyunk, csak azt, hogy a játékrész végefelé megint munkát adtak a hálóőrünknek. Ezt követően Galoha hatalmas helyzetbe került, ám nem sikerült megszerezünk a vezetést.

A második húsz perc kezdetén Galoha majdnem megszerezte az áhított gólt, azonban akkor még nem sikerült megszereznünk a vezetést. Nem sokáig tartott ez,  jó volt a DEAC, be kellett vinnie egy találatot. Mozer sem állt le, nagyon rövid idő alatt ütött két gólt, a második találata után igen hamar reagált, és beverte a pakkot. Nyilván felpaprikáztuk a Fradit, megint Stenssonnak kellett védenie bevetődve, majd Hetényi volt az, aki nem engedte közelebb férkőzni a fővárosiakat. A szívünket a harmadik gólunk dobogtatta meg, Galoha is eredményes volt.

Usztyinenko sem sokat várt azzal, hogy bevegye az FTC kapuját, ő bő 3 perc elteltével ágyúzott a zöld-fehérek ketrecébe. Ezután Tóth Gergót küldték le, meg is volt az esély, hogy végképp lezárjuk a meccs kérdéseit, de légiós támadóink ebben a szakaszban hibáztak a kapu előtt. Bő tíz perccel később Brady szépített, kicsit a semmiből, némileg izgalmassá téve a találkozót, bár érezhető volt, nagyon kevéssel a lefújás előtt a Fradi már nem áll fel a padlóról. Mit volt mit tennie a budapestieknek, kockáztattak, Nagy Kristóf lement, a korong pedig bement a kapuba, Kreisz Brúnó kihasználta a lehetőséget, így adtunk egy ötöst az FTC-nek.

Erste Liga alapszakasz

DEAC–FTC-Telekom 5–1 (0–0, 3–0, 2–1)

Gól: Mozer (2), Galoha, Usztyinenko, Kreisz, illetve Brady

Fotók: Derencsényi István