Szép sikerrel hangoltunk a DAB-ra

Vaszjunyin Artyom és Dobmayer Dominik is kiélezett meccsre számít az Acélbikák ellen.

Hazai pályán, a FEHA19 ellen folytatta szereplését az Erste Ligában a válogatottszünet után a DEAC jégkorongcsapata. Jól kezdte a péntek esti meccset a Debreceni Egyetem alakulata, mely Senfeld, Krutov és Mozer góljaival 3-0-ra vezetett az első harmad végén. A következő felvonásban kezdett éledezni a fehérvári gárda, kétszer is betaláltak a vendégek, ahogyan a házigazda is. A végén magabiztos, 6-3-as sikert aratott a DEAC, Krutov duplázni tudott, illetve Dobmayer és Galoha is gólt szerzett. Az egyetemisták végig uralták a játékot és teljesen megérdemelten nyertek.

– Úgy érzem, ez egy magabiztos győzelem volt. Örülök, hogy a helyzetkihasználásunk jól működött, élvezték a játékot a srácok, szép gólokat lőttünk. Kár a kapott gólokért, volt egy rossz backcheckünk, rosszul értünk vissza, üres emberek voltak a bulik után. Egyszerűen kihagyott a fókuszunk. Nem szabad a hátvédnek 3-4 másodpercet adni, illetve az utolsó gólnál elváltottuk magunkat. De ilyen helyzetben ezek megbocsátható dolgok, tetszett, hogy végig fegyelmezetten játszottunk – értékelte a látottakat vezetőedzőnk, Vaszjunyin Artyom.

Vasárnap 18.30-tól Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban lesz jelenése a DEAC-nak, ahol a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával mérkőzik majd meg. A fekete-fehérek 14 ütközetet vívtak eddig, 21 pontot gyűjtöttek, amivel a tabella ötödik helyén állnak. A DAB 15 összecsapáson van túl, megszerzett 8 egységével pedig az utolsó, kilencedik pozícióból várja a folytatást.

– Nem szabad azt nézni, hogy hol helyezkedik a Dunaújváros, mert az csalóka lehet. Legutóbb 3-1-re nyertek az UTE ellen, azelőtt pedig 1-0-ra kaptak ki a Csíkszeredától, ami azt mutatja, a védekezésüket rendbe rakták. Nem számítunk sokgólos meccsre, egy nagyon kiélezett találkozó lesz. Ráadásul a fehérvári jégpályán nehezen szoktunk belelendülni, nagy a pálya, hosszú, széles, mindig kell egy kis idő, hogy magunkra találjunk – mondta előzetesen mesterünk, akinek véleményét fiatal védőnk, Dobmayer Dominik is osztja.

– Igaz, hogy a DAB az utolsó helyen áll, de nem lehet ebből kiindulni. Az utolsó két találkozójukon már egy másik arcukat mutatták, ez is jelzi, nem szabad félvállról venni őket. Úgy gondolom, ha ugyanolyan határozottan, sok lövéssel és jó letámadásokkal játszunk, mint a FEHA ellen, akkor haza tudjuk hozni a három pontot – fogalmazott Dodó, aki első gólját szerezte a szezonban pénteken a fehérváriakkal szemben.

Az Erste Liga 2025/26-os kiírásában már kétszer is találkozott a DEAC és a DAB: a Debreceni Jégcsarnokban, szeptember közepén hosszabbításban 5-4-re nyertek a dunaújvárosiak, október elején azonban sikerült visszavágni a cívisvárosiaknak, akik 7-2-re diadalmaskodtak a második összecsapásuk alkalmával.

Erste Liga – alapszakasz
November 16., vasárnap 18.30: Dunaújvárosi Acélbikák-DEAC
Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok