Szép volt, fiúk!

Az idei Erste Liga elődöntő ötödik mérkőzését játszották le a mieink pénteken délután. Ahogyan az várható volt, a körülmények tovább romlottak a hazai találkozóhoz képest, Hári, Dalecky és Turcotte után –  vízumproblémák miatt – Smirnov sem tudott felszállni a szeredai buszra. A hazaiaknak nem voltak ilyen jellegű gondjai, „finomhangolás” gyanánt Gecse és Fodor öltöztek be erre a találkozóra.

A meccset Gőz ziccere vezette be, Adorján azonban résen volt. A csikiak rajta tartották a lábukat a gázpedálon, Hetényi Zolit azonban nem tudták átjátszani. 14.41-nél a debreceniek szerezték meg a vezetést; Karmaev kipattanójára Mazzag érkezett pontosan és betalált a szeredaiaknak. Az első periódusban egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők, a kapura lövések is szinte azonosan (10-11) alakultak.

A 2. harmad elején Kulyash csúnyán lekönyökölte a kitörő Kozmát, a vendégek pedig, ha nem is könnyen, de kihasználták a fórt; Klimek visszatett korongját Berta bombázta a hosszú sarokba. A hazai közönségnek nagyon nem tetszett az állás, ami megjelent az eredményjelzőn, és hosszas füttykoncertbe fogtak. A kétgólos vendégelőny kitartott, sőt a 31. percben Skachkov is a kiállítás sorsára jutott. Kiegészülve nagy erőket mozgósítottak a szeredai játékosok, Hetényi Zoli több alkalommal is bravúrokat mutatott be. A 36. percben megfogyatkoztak a mieink, Bogesic került a büntetőpadra. A fórban felálltak a csíkiak, 37.28-nál Hetényi Zoli semmit sem látott az előtte tornyosuló Ládaytól, Skachkov pedig szépített. A 2. játékrészben fokozatosan átvette a találkozó irányítását a Sportklub, de újabb gólt nem tudott szerezni. 39.17-nél Klimek ült ki két percre, a meccs állása azonban nem változott.

A 3. harmad elején őrizték egygólos vezetésüket az egyetemisták, egészen az 50 percig, akkor azonban Stach passzából Sofron a gólvonal közeléből kiegyenlített. Erre is volt válasza a mieinknek; 51.27-nél Sági vágott be egy blokkról kipattanó korongot, ismét vezettünk! Az 54. percben Stach belőtte Láday keresztpasszát, de ez is csak az egyenlítésre volt elegendő.  Ekkor már két soroztak a szeredaiak, Rossi edző folyamatosan cserélte be a legjobbjait, mígnem 57.00-nál Sofron-Stach-Skachkov akció végén az orosz csatár betalált. 59.05-nél György József időt kért és lehozta Hetényi Zolit a kapuból. 59.53-ig tartott a küzdelem, ekkor Skachkov üres kapus góllal beállította a végeredményt, a hazai csapat jutott a döntőbe.

Nézőpont kérdése, hogy 57.00-nál, vagy 59.53-nál dőlt el véglegesen a küzdelem, a lényeg azonban az: hihetetlen elszántsággal, remek játékkal az utolsó utáni pillanatig tartották magukat a srácok. Mindezt úgy, hogy a négy (!) sztenderd hiányzón túl meccs közben is apadt a bevethető játékosok száma. Hogy egy összességében gyengécskére sikeredett alapszakasz után a társaság képes volt megújulni, bizonyítani, újra Magyar Kupát nyerni. Bízunk abban, hogy valamennyi kedves szurkolónk most boldog és büszke a csapatára! És reméljük, osztoznak ebben az érzésben a játékosaink is, akik az ötödik meccsig álltak ellen a liga legerősebb játékoskerettel rendelkező együttesének! A DEAC egyike azon kevés ligacsapatnak, amely képes erre a bravúrra! Gratulálunk a srácoknak a nagyszerű teljesítményhez!

György József vezetőedző pozitívan értékelte a mérkőzést.

– Két harmadon keresztül jól játszottunk, de a meccs közben is kiesett egy pár játékosom. A harmadik harmadban az ellenfél visszaállt két sorra, nagyon ránk jöttek, ki is tudtak egyenlíteni. Ami utolsó hat percben történt, azt még ki kell elemeznem. Tény viszont, hogy büszke vagyok a csapatomra, le a kalappal előttük, megcibáltuk az oroszlán bajuszát. A találkozóban benne volt a lehetőség, hogy visszavisszük a párharcot Debrecenbe, de egy hétmeccses sorozatban rendszerint az erősebb tartalékokkal rendelkező csapatok jutnak tovább, ez pedig nálunk meccsről meccsre fogyott. Örvendek annak, amit itt véghezvittünk.

2022.03.25. 17.30 Csíkszereda
EL 267
Sport Club Csíkszereda – DEAC 5-3 (0-1, 1-1, 4-1)
Gólszerzők: Skatchkov (3), Sofron és Stach, illetve Mazzag, Berta és Sági

=Müller Károly=

Fotók: SC Csíkszereda