SZERETNÉ MEGSZEREZNI A MAGYAR BAJNOK KAPUS RÓZSASZÍN ÜTŐJÉT?

Csatlakozott a gyűjtéshez, és felajánlott egy rózsaszín hokiütőt egyik kedves olvasónk, így mostantól csütörtök estig a tavaly magyar bajnoki címet szerző Pleszkán József által korábban használt, különleges sportszerre is lehet licitálni az erre a célra létrehozott oldalon (deacjegkorong.hu/licit/). Már csak bő egy nap!

A DEAC jégkorongcsapata a múlt héten indított az aukciót az októberben használt, egyedi tervezésű rózsaszín mezeire. A licit még tart, a befolyó összegből egy súlyos beteg biharkeresztesi lány, Szilágyi Ivett gyógyulását szeretné támogatni a szakosztály. Eddig – egyetlen hét alatt- már több mint 600.000 forint gyűlt össze. Elmondható tehát, hogy ismét hatalmas összefogás és segítőszándék jellemzi a debreceni jégkorong- és sportszerető közönséget.

A licittel kapcsolatos újsághírre figyelt fel egy sportszerető debreceni úr, aki korábban már több relikviáját felajánlotta jótékony célokra. Amint elmondta, pénzzel nem tud segíteni, de – amennyiben lehet – hozzátenné az aukcióhoz saját jégkorongos ereklyéjét. Az ütő mellé kedves történetet is mesélt. A sportszert a debreceni hokiszurkolók körében is ismert és népszerű Németh Attilától kapta korábban, egykori kiválóságunk ugyanis a család megüresedett lakásában élt albérlőként. Ati jó bérlőnek, az úr pedig jó tulajnak bizonyult, korábbi csatárunk így azzal a gesztussal szerette volna megköszönni, a kedves „vendéglátást”, hogy odaajándékozta a Pleszkán Józseftől kapott rózsaszín hokiütőt. Németh és Pleszkán a 2016/2017-es szezonban játszottak együtt Debrecenben, még a DHK-ban.

Aki tehát szeretne segíteni a Ewing-szarkómával küzdő Szilágyi Ivettnek és családjának – nem mellesleg szeretné megszerezni a Fradival tavaly bajnoki címet szerzett kapus Debrecenben használt ütőjét vagy bármelyik mezt – az licitálhat ezen az oldalon: deacjegkorong.hu/licit/.

Csütörtökön itt a célegyenes, a klub november 14-én 20:00 óráig várja az ajánlatokat.

PKZs.