Szlusszpoén 6 másodperccel a dudaszó előtt!

A DEAC és a Csíkszereda második negyeddöntő mérkőzése előtt bőven akadtak aggodalmas arcok a Debreceni Jégcsarnok lelátóján. A szurkolók azt latolgatták, hogy az erdélyi csapat vajon ezúttal is a tegnap látott lehengerlő formát mutatja, vagy ez a meccs teljesen más lesz, mint az első összecsapás? És nyilván szó esett arról is, hogy az egyetemisták ki tudnak-e kászálódni a gödörből egy nappal a három góllal elveszített nyitómeccs után?! A debreceni együttesben hosszú kihagyás után ismét a jégre lépett Rutherford, míg Graaskamp pihenőt kapott erre a találkozóra.

Az 1. harmad elején óvatos, tapogatózó játékot láthattak a nézők, mindkét csapat jól védekezett és tesztelgette a másikat, Hetényi Zolinak a 3. percben kellett először közbeavatkoznia. Jobbára mezőnyjáték folyt a jégen, ennek során a vendégek voltak egy kissé élesebbek.  A mieink jóval koncentráltabban játszottak, mint előző este, keményen és zártan védekeztek, elől viszont erőltették a hosszú indításokat, amelyek gyakran végződtek leshelyzettel. 06.52-nél Gecse szerelt szabálytalanul, a fórban felálltak és néhány jó helyzetet is teremtettek a hazaiak.  A 7. percben óriási tumultus alakult ki Samankov ketrece előtt, négyen is bezuhantak a szeredai hálóba, a korong azonban nem jutott át a gólvonalon. 11.31-nél Papp Szabolcsot állították ki, majd fél perccel később Essery és Pelley összetűzését jutalmazták 2-2 perccel a játékvezetők. A harmad komoly taktikai csatát és kiegyenlített játékot hozott, a kapura lövéseket a vendégek nyerték 13-9-re, de a mieink komolyan megizzasztották őket.

A 2. harmadra nagy iramú játékkal érkezett meg a vendégcsapat, többször is beszorították a mieinket, ám a hazai védelem kifogástalanul állt a lábán. Az 5. percben gyors támadást vezettek a debreceniek, egymás után két lövés pattant ki blokkról, vagy Samankov kapusról. Az ellenakciót Kulyash vezette, közeli löketét azonban Hetényi Zoli biztos kézzel hárította. 12.00-nál Filbrandt akadályozta Rokaly Szilárdot, aki viszont az egyik debreceni játékos arcát találta el, mind a ketten a büntetőpadon kötöttek ki. Ezután a hazai cserepad előtt jéghibát észleltek, amit először kisipari módszerekkel próbáltak rendbe tenni, nem sok sikerrel. Végül a rolba jelentette a megoldást, de összességében közel háromnegyed órát állt a játék. A kényszerszünet egyik csapatra sem gyakorolt maradandó hatást, tovább folytatódott a gyors, nyílt sisakos küzdelem. A 34. percben Pelley alattomosan odacsapott Novotny-nak, a debreceni támadót nagy fájdalmak között letámogatták a jégről, a játékvezetők azonban nem látták a kirívó szabálytalanságot. A játékrész végén megint beleerősített a Szereda, Hetényi Zoli azonban nagy biztonsággal tartotta meccsben az övéit.

A 3. harmad elején a vendégek újra megpróbálták dűlőre vinni a dolgukat, de nem boldogultak a Hetényi „Stonewall” Zoli vezette debreceni védelemmel. A 3. perc tájékán átvettük a találkozó irányítását, de a várva várt gól nem akart összejönni. Közben kaptunk egy kontrát, a debreceni hálóőr azonban óriásit tornázott. A másik oldalon két óriási helyzetünk maradt ki, majd röviddel később Izacky lövését Samankov hárította. A 10. percben Kiss Phil-t ütközték le durván a sarokban. Kevesebb, mint két perccel később Rokaly Szilárd kiugrásánál ismét Hetényi Zoli volt a végállomás. Az ellentámadásunk végén nagy bomba vágódott vissza a szeredai blokkról, majd az 56. percben Brophey kitörését hatástalanította a mieink hálóőre. 57.05-nél Brophey röptette meg Hárit, a kanadai légiós a könyököséért 2 percet kapott. Röviddel később Samankov borította fel a kapuja mögött elkorcsolyázó debreceni játékost, de a bírói síp néma maradt! Mindent egy lapra feltéve támadtak a mieink, Samakov azonban mindent megfogott és ez így ment egészen 59.56-ig; akkor Izacky szerzett korongot, Bertához passzolt, ő Mazzag elé tálalt, aki az üres kapuba vágta a pakkot! Az örömujjongásba a jégcsarnok is beleremegett, hiszen a góllal bizonyossá vált, hogy a negyeddöntős párharc március 2-án folytatódhat Debrecenben!

A hétfő esti találkozó két felkészült, jó játékot produkáló csapat nagy csatáját hozta, amelyen óriási izgalmak közepette a mieink diadalmaskodtak. A srácok szervezetten és fegyelmezetten védekeztek, Hetényi „Stonewall” Zoli megint extra teljesítményt nyújtott, 53 lövést hárítva ért el shut out-ot! A támadó játékunkon még lehet cizellálni, amire nagy szükség lesz a következő két idegenbeli megmérettetésen. Maradjunk azonban még néhány pillanatig a hétfői nagyszerű győzelemnél, amellyel a fiúk a hálás közönségnek kedveskedtek! A nevükben is köszönjük a jó játékot, a szép élményt mindenkinek, aki a pályán, illetve azon kívül megdolgozott érte!

DEAC – SC Csíkszereda 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
Gólszerző: Mazzag

=Müller Károly=

'.$category->name.''; }?>