Törölték a középszakaszt

A klubok megállapodtak arról, hogy eltörlik a középszakaszt a jégkorong Erste Ligában.

Az Erste Liga alapszakaszából eddig 33 mérkőzést tudtak megrendezni. Az egyesületek képviselői az eddigi tapasztalatokat és a járványhelyzetet figyelembe véve megegyeztek arról, hogyan folytatódjon a szezon. Az alapszakaszban minden csapat négyszer játszik egymással, kétszer otthon, kétszer idegenben. Középszakasz nem lesz. Az alapszakasz a tervek szerint február 24-ig tart, a rájátszásba az első nyolc helyezett jut be – számolt be az ersteliga.hu.

A nemzetközi szünet után kedden két mérkőzéssel folytatódik az Erste Liga, a Dunaújvárosi Acélbikák a DEAC-ot fogadja tévés meccsen, míg az FTC-Telekom a Titánokkal játszik. Vasárnap rendezik a szezon első derbijét, a Tüskecsarnokban az FTC és az UTE találkozik. Jövő héttől az erdélyi csapatok is fogadják a magyarországi együtteseket.

A szerdától várhatóan életbe lépő jogszabályi korlátozások miatt minden mérkőzést zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendeznek meg legalább egy hónapig.