Újabb győztesen megvívott edzőmeccs

A DEAC ezúttal is nyert a szintén Erste Ligában szereplő FEHA csapata ellen.

Másfél héttel ezelőtt a DEAC hazai környezetben 2-1-re legyőzte a FEHA19 gárdáját felkészülési mérkőzésen, és a két csapat most ismét összecsapott egymással, ezúttal Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A DEAC kapuját Szeles Martin őrizte. A kezdeti kiegyenlített játék után a hazaiak a 10. percben megszerezték a vezetést, amikor Csollák balról továbbította a korongot az üresen álló Bogesichez, aki a hálóba lőtt.

A második játékrészben emberhátrányban sikerült egyenlítenünk: Rivera passza után Usnyev került nagy helyzetbe, és nem is hibázott. Alig négy perccel később ismét a fehérváriaknál volt az előny, ugyanis Ambrus vezethette egyedül a kapura a játékszert, és higgadtan értékesítette a ziccert.

Az utolsó harmadban a FEHA a saját térfelén elvesztett egy korongot, amire Nick Rivera csapott le, és be is lőtte Márkus mögé, 2-2-re módosítva ezzel az állást. A mindent eldöntő találatot Novotny szerezte az 57. percben, így a DEAC a második FEHA19 elleni felkészülési mérkőzését is győztesen zárta.

Edzőmérkőzés
FEHA19–DEAC 2-3 (1-0, 1-1, 0-2)
Gólok: Bogesic, Ambrus, illetve Usnyev, Rivera, Novotny