Újabb nagy csata a láthatáron

Október 7-én este ismét rangadóra kerül sor a Debreceni Jégcsarnokban, a Brassói Farkasok és a Gyergyói HK után ezúttal a harmadik erdélyi együttes, az SC Csíkszereda vizitál a cívisvárosban. Az egyetemistáknak van törleszteni valója a csíkiekkel szemben, mivel a tavalyi szezon negyeddöntőjében éppen ők búcsúztatták a mieinket.

A Csíkszereda a székely hoki egyik régi fellegvára, ahol az utóbbi években mindig erős csapat formálódik. Az idén sincs ez másként, ezt jelzi, hogy szeptember 30-án óriási küzdelem után csak büntetőkkel veszítettek az FTC-Telekommal szemben, majd 3 góllal legyőzték az Opten Vasas csapatát. A koronavírus járvány következtében az erdélyiek eddig csak 2 meccset tudtak lejátszani, a mieink ezzel szemben négyet és mindegyik alkalom pontokat is hozott a konyhára. Közülük külön említést érdemel a hosszabbításban kiharcolt győzelem az FTC, valamint a rendes játékidőben aratott diadal a Gyergyói HK ellen. Bár még nagyon az idény elején járunk, annyit nyugodtan megállapíthatunk, hogy a srácok remekül szálltak be a küzdelembe és mostanáig a várakozások fölött teljesítettek. A 2019-20-as szezonban érték bírálatok a mieinket amiatt, hogy kevés gólt szereztünk. Nos az idén lejátszott 4 találkozón összesen 15 találatot értünk el, ami meccsenként 3,75-ös gólátlagot jelent, miközben Hetényi „Stonewall” Zoli továbbra is remek formában dolgozik. Bár korai még a statisztikákat böngészgetni, azt örömmel vehetjük tudomásul, hogy jelen állás szerint a DEAC a listavezető, Kuleshov a kanadai táblázaton a második, a góllövő listán pedig az ötödik, Dalecky-vel holtversenyben. Hetényi Zoli a kapusrangsorban 92,3 százalékos védési hatékonysággal a 3. helyet foglalja el.

Persze mindenki tisztában van azzal, hogy a statisztika édeskeveset nyom a latban, a pályán kell bizonyítani, különösen a mostanság, amikor az Erste Ligában eddig lejátszott tíz mérkőzésből csak négy fejeződött be rendes játékidőben. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az előszezonban a
Csíkszereda a gyergyóiakhoz nagyon hasonló elánnal erősítette meg a játékoskeretét. A régi motorosok, Becze, Taratukhin, Kulyash és a többiek mellé olyan kaliberű hokisokat szerződtettek, mint Judd Blackwater, Tousignant Mathieu és az egykori fehérvári közönségkedvenc, Yellow Horn Colton az Extraligából, vagy Maylan Justin Villach-ból. Az urak azóta rendesen be is mutatkoztak; Taratukhin egymaga négy gólt ütött a Fradinak, Becze és Yellow Horn egyet-egyet, bőven lesz tehát dolga velük a mieink védelmének. Ijedelemre persze nincs okunk, a szezon kezdete óta folyamatosan rájátszásra esélyes együttesekkel találkoztunk és mindegyiken képesek voltunk fogást találni. Úgy tűnik, hogy rendkívül motiváltak a srácok és bízunk abban, hogy ezt még sokáig fenn tudják tartani. Mivel a DEAC kispadja nem túl hosszú, reménykedtünk, hogy a sérültek és a betegek felépülnek az újabb rangadóra. Mostanra bizonyossá vált, hogy Berta Ákos ismét csatasorba áll, Hári Norbert viszont hosszabb kezelésre szorul és Molnár Dávid sem lehet ott a szerdai csapatunkban.

A mérkőzést a közismert óvórendszabályoknak megfelelően 250 szurkoló tekintheti meg a helyszínen, ebből 25 a vendégszurkoló. A jegyvásárlás kizárólag online formában történik. A csarnokba lépésre hőmérséklet ellenőrzés után kerülhet sor, a szájat és az orrot is eltakaró maszkot minden jelenlévőnek kötelező folyamatosan használni, lehetőleg betartva a 1,5 méteres előírt védőtávolságot! A találkozót az Erste Liga TV élőben közvetíti.

DEAC-Csíkszereda
október 7., 18.30, Debreceni Jégcsarnok

=Müller Károly=