Újabb tehetséges fiatal támadó érkezik

Rétfalvi Kristóf Fehérvárról érkezik a DEAC jégkorongcsapatához.

Nagyjából másfél hét még és a hazai jégkorong együttesek java része megkezdi a csapatszintű felkészülést a 2023-24-es szezonra. Az érintettek addig sem tétlenkednek, hiszen javában tart a nyári átigazolási időszak, a keretek megerősítése. Ennek során a mieink egy kapuvédővel, hat védekező- és három támadó játékossal gyarapodtak. Várható volt azonban, hogy ezzel nincs még itt a folyamat vége, mivel tavasszal többen távoztak a csatársorból is.

A legújabb szerzemény a 22 éves támadó, Rétfalvi Kristóf, aki egész eddigi karrierjét Székesfehérváron töltötte. A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező fiatal center a 2016-17-es idényben tűnt fel az Ifj. Ocskay Gábor JA U18-as együttesében, a hazai ifiben 10, az osztrák korosztályos bajnokságban 11 pontot szerzett. A 2017-18-as bajnokságban szóhoz jutott a juniorok között is úgy a magyar, mint az osztrák pontvadászatban. Az ifik között is jól teljesített, 24 pontot átlagolt az EBJL-ben, itthon pedig túllépte a pont/meccs átlagot 22 egységgel. Az U17-es nemzetközi meccsein egy az U18-as találkozókon három pontot termelt. A 2018-19-es időszakban az osztrák ifiben elérte, a juniorban megközelítette a pont/meccs arányt, a hazai U20-ban 14 mérkőzésen 14 pontot gyűjtött össze. Ebben a szezonban ott volt a Divízió 1 B-csoportos ifi vb-n, ahol egy találatot ért el, a 15 nemzetközi megmérettetése során 7 ponttal vétette magát észre.

A 2019-20-as idényben a Fehérvári Titánok csapatával négy meccs erejéig bemutatkozott az Erste Ligában, 41 pontot hozott össze a juniorbajnokságban. Öt találkozón 5 pontot termelt az Divízió 1 B-csoportos junior világbajnokságon, míg 14 nemzetközi meccsén 9 pontot mondhatott a magáénak. A 2020-21-es idényben 32 mérkőzésen 4 pontot szerzett az Erste Ligában, 4 nemzetközi találkozóján is 4 pontot gyűjtött össze. 2021-22-ben 4 Erste Liga találkozón vett részt, emellett 44 ICEHL-meccset abszolvált. A 2022-23-as szezonban 17 Erste Liga-mérkőzést játszott, 11 pontot átlagolt, a playoffs során hatot, az ICEHL-ben 22 meccsen 2 pontot tudhatott a magáénak.

Az eredményességet kifejező alapján egyértelmű, hogy Rétfalvi Kristóf kimondottan tehetséges játékos, aki eddig rendre megfelelt a játékával szemben támasztott, egyre növekedő igényeknek. Még nem volt nagykorú, amikor elnyerte az első bajnoki aranyérmét az U18-ban, két idénnyel később ezt megismételte az EBYSL-ben, két korosztályos világbajnokságon nyújtott jó teljesítményt. Úgy véljük, minden együtt van a további töretlen fejlődéséhez.

Névjegy
Rétfalvi Kristóf
Született: 2001. január 11., Zalaegerszeg
Posztja: támadó
Testmagasság: 182 cm
Testsúly: 89 kg
Ütőfogás: balos

=MK=