Vasárnap győzelmi kényszerben hokizunk

A februári találkozóik sorát a lehető legjobban kezdték meg a mieink, szerdán este alaposan elpáholták a bajnokjelölt Ferencvárost. Ez azonban csak az első lépés volt a rájátszásba vezető rögös úton, töméntelen izgalom maradt még hátra.

Nyilván nem szeretnénk eleve hátrányos helyzetből indítani a rájátszást, ennek viszont az a feltétele, hogy az 1-4. hely valamelyikén fejezzük be az alapszakaszt. Valójában csak a negyedik hely az, amit célba vehetünk; az FTC-Telekom előnye velünk szemben 12 pont, a szintén előttünk tanyázó Brassó és a Csíkszereda a következő napokban még ötször gyarapíthatja pontjainak számát, az ötből négyszer ugyan egymás ellen játszanak, de akkor is jóval több lehetőségük van, mint a debreceni srácoknak. A hazai élcsapatok ténykedését is figyelnünk kell, a MAC HKB szombaton az FTC-vel meccselt, győzött és előrelépett a 3. helyre.

Mi ezalatt csupán egyszer lépünk a jégre, a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában. Azonnal meg kell állapítani, hogy Dunában sem lesz egyszerű a dolgunk. Elegendő, ha felidézzük az újvárosiak legutóbbi meccsét, ahol hét gólt pakoltak oda az Opten Vasasnak. A vasárnapi vetélytárs voltaképpen lemondott már a rájátszásról, ezáltal azonban nem lett könnyebb ellenfél. Egyrészt számos minőségi légiós játékos maradt a keretükben, másrészt ott vannak az eligazoltak helyére érkező, sikerre éhes fiatalok. Az újvárosiaknak bőven vannak ütőkártyáik, elegendő olyan neveket felidézni, mint Azari, St. Pierre, Mazurek, Pihlqvist, vagy Nilsson és Vuorijarvi, továbbá a Vasas ellen három gólig jutó Németh Péter. Az sem elhanyagolható előnyt jelent számukra, hogy közvetlen tét nélkül, felszabadultan hokizhatnak, mint tették azt Ladányi Balázsékkal szemben.

Felejtsük el azt, hogy milyen az két csapat egymás elleni mérlege, ez a mérkőzés egyértelműen kétesélyes, a mieinknek minden tudására szükség lesz, ha nyerni akarnak. A találkozót azzal az elszántsággal és lendülettel kell lejátszani, amit az FTC-vel szemben is produkált a csapatunk. Nekünk kell bizonyítani, legelőször is azt, hogy a bajnok négy gólos legyőzése nem csupán kifutott eredmény volt, hanem hosszabb távra tervezhető teljesítmény, ami egyértelmű üzenet lehet a következő ellenfeleknek.

Természetesen számunkra a rendes játékidőben elért győzelem jelentené az igazi sikert, még inkább részsikert. A mieink akkor jöhetnek ki jól ebből a csatából, ha kizárják elméjükből a meccs tétjét és a körülményeket, ha kizárólag az aktuális összecsapásra koncentrálnak és ott folytatják, ahol abbahagyták az FTC ellen.

A mieink stábjától származó információk szerint sérült, beteg játékosunk nincsen, a csapat elszántan készülődik a vasárnap esti megmérettetésre. A találkozót az Erste Liga TV közvetíti élőben. Ezután két hazai meccs következik, valószínűleg még zárt kapuk mögött, de reméljük, hogy rövidesen magunk mögött hagyjuk ezt a nehéz időszakot.

2021.02. 07. 17.00 Dunaújvárosi Jégcsarnok
EL
Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC

=Müller Károly=