A debreceni Bushido Karate Sportegyesület szerevezésében nemzetközi regionális felkészülési versenyt rendeztek szombaton a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Az eseményen két országból 15 egyesület – köztük a DEAC – vett részt Shotokan Karate és Shito Ryu Karate kategóriában.
A SKS-SKDUN HUNGARY Karate stílusszövetség éves eseménynaptárában szereplő rendezvény egy felkészülési torna volt a szeptember 23-án rendezendő Szerencsi Országos Bajnokságra, melyet a görögországi SKDUN karate világbajnokság követ szeptember 29-én.
A felkészülési versenyt Majer Tamás, Debrecen önkormányzati képviselője nyitotta meg. Sensei Őri Krisztián, a Bushido Karate Sportegyesület elnöke és egyben a DEAC shotokan karateszakosztály utánpótlásának a vezetője elmondta, hogy a Hajdú Reménysége Tornáján egyéni formagyakorlatokban és küzdőgyakorlatokban, valamint csapat versenyszámokban 24 fővel álltak tatamira a DEAC versenyzői, akik több mint ötszáz érmet gyűjtöttek. Az őszi szezon nyitóversenye az egyesület szempontjából kiemelt jelentőségű gyakorló esemény volt, mivel hétfős stáb fogja képviseli majd a DEAC-ot a világbajnokságon.