Bóta Leon iskolai világ- és Európa-bajnok

Június 6-án rendezték Nagyváradon a 37. Bihor Opent és 4. Iskolai Karate Világ- és Európa Bajnokságot, ahol 646 sportoló lépett tatamira, köztük Bóta Leon is.

A szervező Vaida Ioan mester, a WSEKU Karate Szövetség elnöke és a szervező csapata magas színvonalú, precíz munkát végzett, melynek köszönhetően gyorsan és gördülékenyen ment le a bajnokság a partiumi Bihari Sportcsarnokban.

A Debreceni Egyetemet Bóta Leon mentőtiszt szakos hallgató, a DEAC karateversenyzője képviselte, akinek felkészítője Sensei Őri Krisztián 4. danos szakosztályvezető.

Leon két egyéni versenyszámban indult -65 kg-ban: az Iskolai Világbajnokságon WKF kumite (8 pontos küzdelem), míg az Iskolai Európa-bajnokságon Budo kumite (10 pontos küzdelem) kategóriában mérettette meg magát, és mindkét alkalommal aranyérmet szerzett.

A mostani versenyszezon záró eseménye volt a Bihor Open – kezdte Őri Krisztián. – Egy hetünk volt értékelni és finomhangolni, hiszen május 30-án még a WKF Magyar Bajnokságon küzdött Leon Budapesten az UTE Jégcsarnokban négy ellenféllel. A mérkőzések elemzése alapján gyors, és lényegre törő edzésprogramot kellett végrehajtani a két bajnokság között, mely több veszélyt is hordozott magában. Az első a kifáradás, kiégés volt, mely vonza maga után a lehetséges sérülést. A másik a súlyhatár, Leon ugyanis klasszikusan -67 kg-ban versenyez, ezért általában 65 kg felett van kicsivel a versenysúlya, ezen az Openen viszont -65 kg volt a lélektani határ. El kellett dönteni, hogy -65kg-ban vagy -75 kg-ban nevezünk. Zanzásítva ez annyit jelent, hogy kisebb súlycsoportban lesz ő a fizikailag erősebb, vagy a nagyobban ő lesz sebességi előnyben a kicsi súlya miatt. Több átbeszélés után közösen úgy döntöttünk a kisebb (-65 kg-ban) súlyúak között indulunk, mivel jól sikerült felkészülés végén, csúcsformában van, így itt erős lesz, és a hosszú tavaszi szezon végén megszerzett robbanékonyságával, bíztunk a gyorsaságában is. Edzőként egyet tehet az ember, a lehető legtöbbet hozza ki a tanítványból. Persze itt beleszólnak külső tényezők is. ZH-k, vizsgák, egyetemi gyakorlatok, de ahogy eddig is, most is érvényesült a régi iskola: a versenynapon csak egy biztos van, a felkészülés! Tudtuk Leonnal, hogy mennyi munka van mögöttünk, mennyi edzésszámot nyomtunk le, mennyi órában, és hogy ennek ki kell jönnie valahol. Ki is jött! Engem edzőként természetesen dupla örömmel tölt el Leon két aranya, ez nem is kétség. De, ami talán ennél is fontosabb: egy fiatal sportoló bízott az edzőjében, bízott a DEAC-ban, maximálisan odatette magát jó és rossz napokon is, könnyű és nehéz versenyeken, sikeres és kevésbé sikeres meccseken is. Amikor hazafelé tartottunk Nagyváradról a DEAC-busszal, én azt mondtam neki, ez a legfontosabb, hogy végig ment a felkészülésen, a teljes szezonon, és a tudatos, analitikus edzésmunkának, helyenként apró igazításokkal meg lett az eredménye – számolt be a szakosztályvezető.

A DEAC karatésai számára most nagyon rövid pihenő következik, minden versenyzőnk letudja a maradék vizsgáit, és azonnal nekilát a szeptember 8-12. között Albániában rendezendő EUSA (Európai Egyetemi Bajnokság) felkészülésének. Bóta Leon és Toubita Mohamed Debrecenben, míg Wael Mazen Egyiptomban kezdi a tréninget. Sportolóink a nyáron több alkalommal edzenek együtt az UTE karateszakosztályával Szarvason, illetve Budapesten, ezen kívül edzőtáboroznak Margittán, Tiszakécskén és saját szervezésben Nagyrábén is, ahová szintén több vendégsportoló érkezik.