Tizenhét érmet gyűjtöttek fiatal karatésaink

Szombaton Hajdúnánáson rendezték meg a Shotokan Karate Liga regionális versenyét, a XI. Hódos Imre bajnokságot, amelyre 20 egyesület 150 versenyzője nevezett, köztük a DEAC utánpótlás karateszakosztály is.

A DEAC összesen hét karatéssal indult a viadalon. Az egyéni küzdelmeken kívül csapatversenyszámokra is sor került az ippon shobu rendszerben megrendezett bajnokságban. Az eseményen dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Juhász Ferenc, az MKSZ alelnöke, illetve Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere köszöntötte a sportolókat, akik az ország minden területéről érkeztek Dombóvártól Budapesten át Szerencsig.

Nagyszerű gyakorlási és visszatérési lehetőség volt ez a DEAC versenyzői számára, mivel a tucatnyi igen erős vidéki klub mellett több fővárosi egyesület is indult, többek között a BVSC Zugló Karate Szakosztály, Pest-Budai S.K.C és az Életforrás Karate-Do SE” – számolt be Őri Krisztián, a DEAC utánpótlás karatecsapatának vezetőedzője.

A DEAC tehetségei remekül teljesítettek a megmérettetésen, hiszen összesen 17 érmet gyűjtöttek, köztük több első helyet is.

Eredmények
Egyéni kata (formagyakorlat) és kumite (küzdőgyakorlat):

Őri Panna Krisztina (10-11 év): 3. és 2. hely
Galgóczy Zoltán (10-11 év): 3. és 1. hely
Helmeczi András (12-13 év): két első hely
Bodó Miklós (12-13 év) 5. és 3. hely
Őri József Béla (12-13 év) két második hely
Dobos Tifani (14-15 év): 5. (felnevezésben: 1.) és 1. hely
Jámbor Zsófia (16-18 év) 5. (felnevezésben: 3.) és 3. hely

Csapat kata:

Őri Panna Krisztina, Őri József Béla, Dobos Tifani: 1. hely
Galgóczy Zoltán, Bodó Miklós, Helmeczi András: 2. hely
Őri József Béla, Dobos Tifani, Jámbor Zsófia: 4. hely

Csapat kumite:

Őri József Béla, Bodó Miklós, Helmeczi András: 2. hely
Jámbor Zsófia, Dobos Tifani, Bihari Lilla: 3. hely