A Ligakupát is elkezdi csapatunk

Az Ózdi KC együttesét fogadjuk kedden 18.30-kor a DESOK-ban.

Az NB I/B-s bajnokság és a Magyar Kupa után a Ligakupában is megkezdi a küzdelmeket a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata. A mieink a D-csoportba kerültek, ahol az Ózd, a Nyíregyháza és az Eger együttesével csapnak majd össze körmérkőzéses rendszerben, oda-visszavágós alapon.

Az első találkozót a DESOK-ban vívjuk kedden 18.30-tól az Ózdi KC ellen, amely gárda jelenleg vezeti a másodosztályú bajnokságot. Nem vár tehát könnyű meccs a mieinkre, főleg úgy, hogy betegségek és sérülések miatt továbbra is sok játékost kell nélkülöznie Bíró Imre vezetőedzőnek.

A Ligakupa számunkra azért jó, mert az egészségesek játékban tudnak lenni. Ebben a helyzetben nem az eredmény az elsődleges, hanem a meccsterhelés, de fontos az is, hogy akik pályára lépnek, jól teljesítsenek, élvezzék, amit csinálnak” – fogalmazott Bíró Imre.

A találkozóra jegyeket a helyszínen lehet vásárolni. A felnőtt belépő ára 1000, míg a diák/hallgató/nyugdíjas jegy 500 forintba kerül.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a maszk használata kötelező a mérkőzésen!

Ligakupa
DEAC–Ózdi KC
kedd 18.30, DESOK