Az éllovashoz látogatunk

Idei utolsó mérkőzésére készül az NB I/B-ben a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata.

Igen nehéz megmérettetés vár együttesünkre a másodosztályú bajnokság 12. fordulójában, hiszen az előző szezonban még az NB I-ben szereplő Orosháza otthonában lép pályára. A hazaiak magabiztosan állnak az élen, annak ellenére, hogy rosszul kezdték a szezont. Az első négy fordulóban két döntetlent játszottak (az egyiket éppen a DEAC ellen), illetve hazai pályán kikaptak a Salgótarjántól. Utána azonban magukra találtak, és minden mérkőzésüket megnyerték, ennek köszönhetően már biztos, hogy a tabella élén telelnek, hiszen előnyük három egység a Békéssel és az SSKC-val szemben.

A mieink elmúlt két bajnokija nagyon jól sikerült: a Cegléd otthonából elhoztuk mind a két pontot, majd hazai pályán a Pick Szeged fiataljait is legyőztük, így feljöttünk a hatodik helyre. Bár még mindig vannak hiányzóink, de hatalmas lendületet adna a következő évre, ha sikerülne egy bravúros győzelemmel zárni, nem mellesleg így felszabadultabban utazhatnánk a december 15-i, PLER elleni Magyar Kupa-meccsre.

NB I/B, 12. forduló
Orosházi FKSE – DEAC
szombat 18.00, Orosháza Városi Sportcsarnok