Az NB I/B-ben folytatja a DEAC kézilabdacsapata!

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága elfogadta a 2020-2021-es bajnoki idény különböző osztályú bajnoki besorolásait. A közzétett dokumentumból kiderül, a DEAC férfi kézilabdázói a másodosztályban kezdhetik a szezont!

A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata az előző idényt az NB II Észak-Kelet csoportjában töltötte, ott remekül szerepelt, hiszen toronymagasan, veretlenül vezette a bajnokságot. A koronavírus-járvány miatt azonban váratlanul félbeszakadt az összes bajnokság, majd április 10-én jött a kellemetlen hír, hogy a szövetség befejezetté nyilvánítja a sorozatokat, nem lesznek sem kieső, sem feljutó csapatok.

Mindez kellemetlenül érintette a DEAC kézilabdázóit, hiszen keményen küzdöttek azért, hogy a következő idényben eggyel magasabb osztályban szerepeljenek. A remény azonban még élt, hiszen hallani lehetett, hogy vannak klubok, amelyek anyagi gondokkal küszködnek, ezért visszalépnek. Ez végül meg is történt.

A Magyar Kézilabda Szövetség mai ülésén elkészítette a besorolásokat a 2020-2021-es idényre, ebből kiderül, hogy a DEAC indulhat a másodosztályban! Bíró Imre legénysége az NB I/B Keleti csoportjában kezdi a bajnokságot.

A DEAC a következő csapatokkal mérkőzik majd meg a következő szezonban: Ferencváros, Nyíregyháza, Mezőkövesd, Hatvan, Kecskemét, Békési FKC, Vecsés, Ózd, Mizse KC, Balassagyarmat, Pick Szeged U22.

Hogy milyen tervekkel vág neki csapatunk a másodosztályú küzdelmeknek, arról Bíró Imre vezetőedző nyilatkozik hamarosan honlapunknak.