Az újonc otthonában is diadalmaskodtunk

A Debreceni Egyetem alakulata a kilenc gólig jutó Kurucz Máté vezérletével a csömörieket is két vállra fektette, így ebben a szezonban még mindig hibátlan.

A DEAC kézilabdacsapata szombaton a Csömör otthonában szerette volna folytatni a sikerszériáját az NB I/B-ben. Erre reális esély volt, hiszen az újonc négy kör után mindössze egy egységgel rendelkezett. Ezzel szemben Mándi Norbert legénysége ebben a szezonban még nem hullajtott pontot.

A második percben gyors gólváltást láthattak a drukkerek, előbb Kovács Bence, majd Turák Xavér volt eredményes. 2-2 után egy 5-2-es sorozatot produkáltunk, ennek köszönhetően a 12. minutum elején 4-7 szerepelt a kijelzőn. Kellemetlen ellenfélnek bizonyult a csömöri gárda, ugyanis nem lehetett leszakítani. Tapadt ránk az ellenfél, ennek ellenére a szünetig egyszer sem tudott egalizálni. Az első játékrész utolsó találatát Fülöp Gábor szerezte, ezzel 13-16-ra módosult az állás.

A pihenőt követően sem változott a játék képe, vagyis végig mi vezettünk, de egy pillanatra sem adta fel a harcot a Csömör. Pedig a 38. percben Illés Tamás villanásával már ötre duzzadt a fórunk (18-23), ám bő tíz perccel később már csak egy volt a különbség (23-24). A hajrában többek között Kurucz Máté és Kiss Roland pontos lövéseivel kerültünk egyre közelebb a diadalhoz. A lefújás előtt Tóth Fekete Barnabás még bevette Hermann Ákos kapuját, de ezt nem bántuk, mivel 32-29-re nyertünk. A mezőny legeredményesebb játékosa Kurucz Máté lett, jobbátlövőnk kilencszer köszönt be.

Az öt forduló után hibátlan DEAC jövő szombaton a Ceglédet fogadja, a meccs 16 órakor kezdődik a DESOK-ban.

NB I/B 5. forduló
Csömör KSK-DEAC 29-32 (13-16)
Csömöri Sportcsarnok, vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
A DEAC összeállítása: Boros, Hermann – Kovács B. 6, Bakó, Kiss R. 4, Kurucz 9 (3), Csabai, Fülöp 1, Radvánszki 4, Illés 2, Szolnoki, Pethő 5, Kerezsi, Tusjak, Tóth M. 1, Portik Dobos. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Kiállítások: 10 ill. 14 perc.
Hétméteresek: 4/3 ill. 3/3.

Fotó: Szolnoki László