Bravúros győzelem az éremesélyes ellen!

A Debreceni Egyetem alakulata egyszer sem volt hátrányban, így megérdemelten tartotta itthon a két pontot.

A DEAC kézilabdacsapata az élvonalbeli álmokat dédelgető szigetszentmiklósiakat fogadta az NB I/B pénteki játéknapján. Ezúttal is foghíjas keret állt Mándi Norbert rendelkezésére, de azok a játékosok, akik játéklehetőséget kaptak, kitettek magukért, és szívvel-lélekkel küzdöttek.

A meccs elején a DESOK-ba kilátogató szurkolók álomrajtnak örülhettek, mivel 3-0-val indítottunk. A vendégek támadójátékába sok pontatlanság csúszott az első percekben, aztán a gólcsendet Gábori Máté hetese törte meg. Ellenfelünk több alkalommal is egalizált, de a vezetést szerencsére egyszer sem vette át. A félidő derekán Maródi Ádám nagy védéseket mutatott be, aztán támadásban elővettük a hét a hat elleni felállást. A Pest vármegyeiek követték a példánkat, ugyanis ők is kapus nélkül szövögették az akcióikat. A szünet előtt Almásy Richárd kétszer is betalált, ezeknek a villanásoknak hála pedig minimális fórral mehettünk az öltözőbe (14-13).

A második játékrész alaphangját Illés Tamás büntetőből lőtt találata adta meg. Balszélsőnk remek megoldásait egy saját, hat főből álló szurkolótábora rendre hatalmas ovációval fogadta. Illés 18-14-re módosította az eredményt, de a Szigetszentmiklós hamar eltüntette a különbséget (18-18). Szerencsére mindig akadt olyan ember nálunk, aki a csapat élére állt. Többek között Pethő Ákost és Kerezsi Ádámot a kiváló lövéseiért lehetett dicsérni, míg István Péter emberelőnyöket harcolt ki. A végjátékban Boros Tamás is beszállt, hálóőrünk pedig bravúros hárításokkal hálálta meg a bizalmat. Érződött, hogy fogy a szufla, nekünk minden gólért vért kellett izzadnunk, ezzel szemben vetélytársunk könnyen megtalálta az utat a kapunkig. A drukkerek egy pillanatig sem lankadtak, a fergeteges buzdításukból pedig erőt lehetett meríteni. Az utolsó percben Almásy Richárd vitte be a kegyelemdöfést, a lefújás előtt Szpacsek találata csak szépségtapasz lehetett a szigetszentmiklósiaknak.

A találkozó végét jelentő sípszó után önfeledten ünnepeltek a játékosaink, ami nem meglepetés, hiszen ennyi hiányzóval óriási bravúr ez a 30-28-as diadal!

NB I/B 26. forduló
DEAC-Szigetszentmiklósi KSK 30-28 (14-13)
DESOK, vezette: Kovács Tibor, Mándli Balázs.
A DEAC összeállítása: Maródi, Boros – Hornyák, Fülöp 2, Kiss B., Illés 7 (4), Almásy 6, Szolnoki 1, Kiss A. 1, Pethő 4, Kerezsi 5, Dobos, Király, Portik Dobos, István 4. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 5/4 ill. 3/2.
Kiállítások: 8 ill. 6 perc.

Fotók: Derencsényi István