Bravúros győzelem az NB II-ben

Újabb nagyszerű sikert ért el utánpótlásunk, ugyanis az ifijátékosokból áll DEAC II az Acélváros KK otthonában diadalmaskodott a felnőttbajnokságban.

Az U16-os csapata sikere után tegnap este az ifi is remek teljesítménnyel rukkolt elő. A mieink Miskolcra látogattak, ahol a második helyen álló Acélváros KK vendégeként léptek pályára az NB II-es felnőttbajnokság 19. fordulójában. A 18. percig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ekkor átvettük a vezetést, és innentől a hazaiak csak futottak az eredmény után. Már az első játékrészt is háromgólos fórral zártuk, amit sikerült megspékelni, és végül 40-30-as debreceni győzelemmel végződött a találkozó.

Igazi férfimunka volt ez a javából! Úgy gondolom, minden tekintetben felülmúltuk a jó erőkből álló Miskolc együttesét. Gratulálok a csapatomnak, a játékosok mindent betartottak, amit megbeszéltünk – értékelt Mándi Norbert vezetőedző.

A DEAC II továbbra is a harmadik helyen áll a tabellán, de hátránya három pontra csökkent az Acélvárossal szemben.

NB II Észak-Kelet, 19. forduló
Acélváros KK – DEAC 30-40 (14-17)