Nyírbátorban is sima, kilencgólos győzelmet aratott a DEAC férfi kézilabdacsapata az NB II Észak-Kelet csoport 15. fordulójában.
A tabella hetedik helyén álló Nyírbátori SC otthonában folytatta bajnoki szereplését Bíró Imre együttese. Az éllovas DEAC rögtön kezdeményezőleg lépett fel, két gyors góllal tette le névjegyét, míg a hazaiak a negyedik percben szerezték az első találatot. A 20. perctől volt egy kisebb kihagyásunk, akkor a Nyírbátor ledolgozta négygólos hátrányát, de a vezetést nem tudta átvenni. Ebben az időszakban is több ígéretes támadást indítottunk, de a bejezések nem sikerültek, a hazai kapus rendre védett. Gyorsan összekaptuk magunkat, és a szünetre 11-9-es előnnyel vonultunk az öltözőbe.
A második félidő elején felváltva estek a gólok, ám csak a 37. percig tudta tartani a lépést a nyírbátori alakulat, egyre nagyobb előnyre tettünk szert, különösen Illés Tamás remekelt, aki sorra termelte a gólokat. A mérkőzést végül 28-19-re megnyerte együttesünk, amely immár kilenc ponttal vezeti a bajnokságot (igaz, a második helyezett Szolnok ma este játssza le meccsét). Még hét forduló van hátra a bajnokságból, legközelebb a Nádudvar ellen lépünk pályára, ezúttal Debrecenben.
– Az első félidőben a kilenc kapott gól nem sok, támadásainkban voltak pontatlanságok, hiába alakítottuk ki a helyzeteket, a kapus kivédte, vagy olyan helyre dobtuk, ahová nem kellett volna, ezért is lett szorosabb az eredmény – emlékszik vissza Bíró Imre vezetőedző. – A második félidőben szinte ugyanaz történt, mint legutóbb a Kisvárda ellen, jól védekeztünk, ami jó kapusteljesítménnyel párosult, a labdaszerzésből pedig eredményes támadásokat indítottunk. A mérkőzés előtt a kapott gólok számával kiegyeztem volna, de meccs közben azért volt hiányérzetem.
Férfi kézilabda NB II Észak-Kelet csoport, 15. forduló
Nyírbátori SC – DEAC 19-28 (9-11)
Nyírbátor. Vezette: Kozma, Panyi.
DEAC: Mándi Norbert, Hornyák Zoltán, Mucza Norbert (1), Mezei Lajos (2), Bíró Ádám (2), Mórucz Ádám, Kőrizs István, István Péter (6), Kathi Péter, Leiter Imre, Hornyák Bence (2), Vécsei Vencel (1), Illés Tamás (9), Péter Gábor, Pethő Ákos (5), Földi István
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2