Eldőlt, kik lesznek az ellenfeleink a rájátszásban

Egyesült a keleti és a nyugati csoport. A DEAC az alapszakaszból áthozott pontoknak köszönhetően az ötödik helyről várja a küzdelmeket.

A kézilabda NB I/B alapszakasza lezárult, a keleti és a nyugati csoportot összevonták, és az 1-5. helyezettek a felső-, míg a 6-10. helyezettek az alsóházi rájátszásban folytatják.

A Debreceni Egyetem gárdája a 8. helyen végzett, így értelemszerűen az alsóházba került. A csoportunkból ugyanerre a sorsra jutott a Pick Szeged és az FTC U21-es csapata, illetve a Vecsés és a Mezőkövesd. A szabályok szerint velük már nem kell újabb meccset játszanunk, hanem áthoztuk az alapszakaszból az egymás elleni eredményeket. Ennek köszönhetően a mieink nyolc ponttal az ötödik helyről várják a küzdelmeket.

A DEAC ellenfelei a következő csapatok lesznek: ETO Uni Győr, Százhalombattai KE, Balatonfüred, Komárom VSE, Pécsi VSE.

Nagy jelentősége lesz minden mérkőzésnek, hiszen az alsóház 5-10. helyezettje kiesik, az első négy pedig osztályozót játszik a bennmaradásért.

Azt már most kijelenthetjük, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a csoport három legmagasabb pontszámával rendelkező csapata ellen pályára kell lépnünk.

A tervek szerint az első mérkőzést jövő héten a Százhalombatta ellen vívjuk a DESOK-ban, a pontos időpontról még egyeztetnek a felek.