Előzésre készülünk

István Péter szerint a Debreceni Egyetem alakulata nagy hibát követne el, ha az őszi mérkőzésből indulna ki.

A DEAC férfi kézilabdázói pénteken a Vecsés otthonában fognak vizitálni, a találkozó 18.30-kor kezdődik. A tabellán a Pest vármegyeiek jelenleg a hatodik, míg Mándi Norbert legénysége a hetedik helyen áll. Amennyiben öt mérkőzés óta veretlen együttesünk győzedelmeskedik, maga mögé utasítja az ellenfelét. Október végén egyébként nagyon magabiztosan vertük a vecsésieket a DESOK-ban, a találkozó végeredménye 29-20 lett.

Nem szabad az őszi összecsapásból kiindulni – szögezte le István Péter. – Egy kellemetlen stílusban kézilabdázó gárda vár ránk, amely ebben az idényben több bravúros győzelmet aratott. Az, hogy egy sikerrel megelőzhetjük a Vecsést, természetesen motivál minket. Sajnos úgy fest, hogy Hornyák Zoli a mostani szezonban már nem léphet pályára sérülés miatt. Ő a védelmünk egyik meghatározó tagja, ezért is nehéznek ígérkezik a pótlása, bár a legutóbbi találkozón ezt jól megoldottuk. Bizakodásra adhat okot, hogy idén elég meggyőző teljesítményt nyújtunk, ezen az úton kell mennünk tovább – mutatott rá a beállós.

Az előző játéknapon a Győrrel vívott ütközetünk 26-26-os remivel zárult. Több volt ebben a mérkőzésben, ugyanis sokáig mi vezettünk, de a Rába-partiak a lefújás előtt néhány másodperccel gólt szereztek, ezzel megkaparintották az egyik pontot.

Még mindig bosszankodom a döntetlen miatt, ugyanis a meccs képét figyelve mi álltunk közelebb a győzelemhez. Később biztos megszépül az emlék, ugyanis azt nem szabad elfelejteni, hogy az egyik éremesélyessel csaptunk össze. Nyilván örülök, hogy nyolc találatig jutottam a múlt héten, de boldogabb lennék, ha összejött volna a diadal – zárta mondandóját István Péter.

NB I/B 23. forduló
Vecsés SE-DEAC
2023. 03. 31. (péntek) 18:30, Városi Sportcsarnok Üllő

Fotók: Kovács Péter

Tabella: