Fábián Vince is a DEAC-ban folytatja

Fiatal balátlövővel egészült ki a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata.

A DEAC-cal kezdte meg a felkészülést Fábián Vince, aki az előző szezonban az NB I/B-től búcsúzott Nyíregyháza együttesében szerepelt.

A mindössze 21 éves balátlövő Várpalotán, még gyerekként kezdett a sporttal foglalkozni, majd egy költözést követően Berettyóújfaluban folytatta a kézilabdát. Ezután jött egy megkeresés Nyíregyházáról, ahol közel hat éven át játszott.

Ugyan az alapokat nem Nyíregyházán sajátítottam el, de a legtöbbet ott fejlődtem, illetve a leghosszabb időt is ott töltöttem el eddigi karrierem során – mondta a DEAC új igazolása. – A szezon tavaszi felében a Szegeddel tárgyaltam, de a versenykiírás módosulása miatt a további megbeszélések meghiúsultak. Eközben telefonon már beszéltem Bíró Imrével, viszont konkrétumokról csak a biztos bennmaradást követően egyeztettünk. A szezon után több klubtól is érkezett megkeresés, azonban egyik sem képviselt olyan elveket és egyhez sem szólt annyi érv, mint a debreceni csapathoz, így nem is volt kérdés, hogy ide igazoljak. A DEAC-ot egy színvonalas klubnak tartom, megfelelő szakmai háttérrel és egy jó közösséggel. Eddig a srácokat csak ellenfélként ismertem, de remélem, hamar beilleszkedem és mihamarabb közös célokért küzdhetünk. Az előző szezonban kimondottan sokat játszottunk egymás ellen a bajnokságban, a Magyar Kupában, a Ligakupában és a felkészülési mérkőzéseken egyaránt, ezáltal lehetőségem volt tapasztalatot szerezni a DEAC-ról. Szimpatikus együttes, erős csapategységgel és feszes védelemmel.

Fábián Vince nehéz szezonon van túl, hiszen előző csapata, a Nyíregyháza végig a kiesőzónában volt. A 22 mérkőzésből mindössze kettőt tudott megnyerni a szabolcsi gárda, így búcsúzott a másodosztálytól.

A legutóbbi idényemet elég nehéz leírni, sok minden történt. A rossz szereplésünk nem kimondottan az idei évben történteknek tudható be. Tavaly is éppen csak megmenekültünk a kiesés elől, mivel a Covid miatt félbeszakadt bajnokság, de még az azt megelőző szezonban sem voltak fényes eredményeink. Most egy hosszas folyamatnak lettünk áldozatai, résztvevői. Nehéz volt hétről hétre megélni a kudarcokat, de szerencsére kettős igazolással játszhattam Kisvárdán az NB II-ben, így fent tudtam magamba tartani azt a motivációt, amit ott gyűjtöttem a győzelmek során.”

Fábián Vince nemcsak klubot vált, hanem felsőoktatási intézményt is, ugyanis a Debreceni Egyetemen folytatja tanulmányait gazdálkodási és menedzsment szakon.