A Debreceni Egyetem alakulata három nyeretlenül megvívott meccs után diadalmaskodott újra az NB I/B-ben.
A DEAC kézilabdacsapata az év utolsó hazai bajnokiján a Békést fogadta a DESOK-ban. Mándi Norbert legénységét fűthette a bizonyítási vágy, hiszen az előző három fordulóban csupán egy pontot szerzett az NB I/B-ben.
A meccs elején többször is megszereztük a vezetést, de a békésiek rendre egyenlítettek. Aztán a kilencedik percben fordult a kocka, hiszen először a meccsen ellenfelünk állt jobban (5-6). Hermann Ákostól nem jöttek a védések, így Boros Tamás állt be a helyére. Ezt a változtatást aligha bánta meg a stábunk, hiszen Boros hamar felvette a fonalat. Elöl Molnár Balázs és Kovács Bence is biztos kézzel értékesítette a helyzeteket. Kovács az ötödik góljával 10-10-re módosította az állást a 19. percben, a bekési edző ekkor úgy érezte, hogy időt kell kérnie. A szünet előtti periódus nekünk sikerült jobban, a csereként beszálló Pethő Ákos is jó játékkal hálálta meg a bizalmat, végül ő állította be az első félidő végeredményét (19-14).

A második játékrész elején kapufák, elhibázott helyzetek és elrontott hetes miatt is bosszankodhattunk. Ebben a periódusban Boros szebbnél szebb hárításokkal tartotta a lelket a csapatban. A hosszú góltalanságot Tóth Máté szakította meg a 37. percben (20-16). A Tóth-találat után sem termeltük ipari mennyiségben a gólokat, a vetélytársunk pedig egyre csökkentette a különbséget a 49. minutumban (23-22). Ezúttal Mándi Norbert tartott taktikai megbeszélést. Jót tett ez a szünet, hiszen többek között Radvánszki Zsolt vezérletével újra elléptünk (27-23). A Békés a hajrában megnyitotta a védőfalát, de ettől nem zavarodtunk meg. Boros egy büntetővédéssel is előrukkolt, kapusunk végül 30 lövésből 14-et megfogott, ami megsüvegelendő mutató. A végén Radvánszki alakította ki a 30-25-ös végeredményt.

A játékosaink önfeledt ünnepléséből is érződött, hogy nagyon kellett már nekik ez a sikerélmény. Jövő héten az éllovas Veszprém Handball Academy U21 otthonában zárja a 2025-ös esztendőt a DEAC.
NB I/B 12. forduló
DEAC-Békési FKC 30-25 (19-14)
DESOK, vezette: Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert.
A DEAC összeállítása: Hermann, Boros – Kovács B. 7, Bakó, Kiss R. 4, Kurucz, Csabai, Hegedűs, Radvánszki 3, Illés 2 (1), Molnár B. 5, Kiss A., Pethő 4, Kerezsi, Tóth M. 5 (1), Tusjak. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Kiállítások: 4 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/2 ill. 2/1.
Fotók: Derencsényi István
