A Debreceni Egyetem alakulata a második játékrészben magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Tiszavasvárival vívott találkozón.
A DEAC kézilabdacsapata az edzőmeccsek sorát az NB II-es Tiszavasvári ellen zárta csütörtökön a Kecskeméti János Sportcsarnokban. Az első félidő derekáig egynél nagyobb különbséget egyszer sem jegyezhettünk fel. Aztán a 18. percben Kurucz Máté góljával kicsit elléptünk (13-10). A 24. minutumban 16-12-re módosult az állás, de a szünetig újra felzárkóztak a vendégek (19-17).
A második játékrészben ritmust váltottunk, a védekezésünk pedig agresszívabbá vált, így simán nyertünk. A pihenőt követő periódust egy 5-0-s szakasszal indítottuk, a 44. percben pedig tízre nőtt a fórunk (32-22). A hajrában sem vettünk vissza, ezt jelzi, hogy ezúttal 7-0-s rohamot produkáltunk, ennek is köszönhetően 40-25-re győztünk. Tóth Máté lett a legeredményesebb játékosunk hat találattal, míg Kiss Axel ötször köszönt be.
NB I/B-s együttesünkre ma már kupameccs vár a Füzesabony otthonában, ez az összecsapás 19 órakor kezdődik.
“Nem becsüljük le a füzesabonyiakat, vannak információink róluk, de főleg a saját dolgainkra szeretnénk összpontosítani. Amennyiben azt a gyors tempót tudjuk diktálni, ami jellemző ránk, akkor nem hiszem, hogy veszélyben forogna a sikerünk. Az előző idényben szépen meneteltünk a Magyar Kupában, örülnénk, ha ezt megismételnénk. A legutóbbi szezonban két NB I-es riválissal is összecsaptunk, az Egert búcsúztattuk is, míg a Gyöngyös dolgát megnehezítettük. Nem bánnám, ha idén újra összekerülnénk olyan alakulattal, amely a legmagasabb osztályban edződik” – nyilatkozta pár napja Mándi Norbert vezetőedző a kupamérkőzéssel kapcsolatban.
Felkészülési mérkőzés
DEAC-Tiszavasvári 40-25 (19-17)
A DEAC összeállítása: Maródi, Hermann – Kovács B., Kiss R. 1, Kurucz 4, Csabai 4, Hegedűs 4, Radvánszki 4, Illés 4, Szolnoki 1, Kiss A. 5, Pethő 1, Portik-Dobos, Molnár B. 1, Konczos 2, Tusjak 3, Tóth M. 6. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Fotó: Derencsényi István
