Két siker az utánpótlás-bajnokságban

Csütörtök délután az U20-as és az U16-os csapatunk is pályára lépett.

Az U20-as I. osztályú bajnokság 2. fordulójában a BVSC-t fogadták a DEAC fiataljai. Az első félidő még szoros küzdelmet hozott, végül azonban sikerült kilencgólos győzelmet aratni.

Egyetlen jó dolog volt a mérkőzésben, az a két pont megszerzése. Ismét nagyon sok hibával játszottunk, viszont most még tompák is voltunk, ezt rossz volt látni. Hazai pályán nem ezt vártam a srácoktól. Türelmesnek kell lennünk velük szemben, mivel egy új csapat épül, nem megy minden egyik napról a másikra, valamint nem is vagyunk túl sokan. Győztünk, de hosszú út áll előttünk – értékelt U20-as csapatunk vezetőedzője, Mándi Krisztián.

U16-os korosztályunk is pályára lépett csütörtökön a II. osztály C csoportjában. A mieink magabiztos, 30-20-as sikernek örülhettek a DVTK otthonában.

U20 I. osztály Kelet, 2. forduló
DEAC – BVSC-Zugló 39-30 (18-17)

U16 II. osztály C csoport, 2. forduló
DVTK–DEAC 20-30 (7-12)