Kiss Axel a DEAC-ban folytatja

NB I-ből érkezett 22 éves szélsővel erősített a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata.

Kiss Axel személyében NB I-es rutinnal rendelkező játékost igazolt a DEAC. A 22 éves jobbszélső Orosházán nevelkedett, itt is mutatkozott be az NB I-ben, mindössze 18 évesen. Egészen 2021-ig erősítette a békésieket, majd 2021 nyarán a szintén élvonalban szereplő NEKA-hoz került kölcsönbe, ahol az előző idényben 25 mérkőzésen lépett pályára, és 37 gólt szerzett. A fiatal kézilabdázó pályafutás során 46 bajnokit játszott eddig a legmagasabb osztályban.

Kiss Axel és Bíró Imre szakosztályvezető

A NEKA-nál lejárt a kölcsönszerződésem, visszatértem Orosházára, ám mint ismert, a klub nehéz helyzetbe került, így csapat nélkül maradtam – tudtuk meg Kiss Axeltől. – Ekkor a DEAC vezetőedzője, Mándi Norbert megkeresett, vázolta az elképzeléseit, ami számomra szimpatikus volt, így örömmel jöttem Debrecenbe. Nagyon pozitív benyomásokat szereztem eddig a gárdáról, remek társaság van itt. Tetszik nagyon a város is, azt gondolom, jól fogom itt érezni magam. Bízom benne, az NB I-es tapasztalatom hasznos lehet, az a célom, hogy minél több mérkőzésen pályára lépjek. Erős és hosszú bajnokságnak nézünk elébe az NB I/B-ben, hiszen 16 csapat küzd majd hétről hétre, sok ki-ki meccs várható, de bízom benne, a DEAC-nak sikerül kiharcolnia a bennmaradást, és ehhez én jó teljesítménnyel szeretnék hozzájárulni – zárta a fiatal játékos.