Közel voltak a célhoz

A nehézséggel teli őszi idény után tavasszal már szárnyalt a DEAC serdülőcsapata, és a célkitűzést is teljesítette volna, ha nem szakadt félbe a bajnokság. 

Tizenkét mérkőzést tudott lejátszani a félbeszakadt serdülő I. osztályú kézilabda-bajnokság 2020-2021-es szezonjában a DEAC csapata. Nyolc győzelemmel és négy vereséggel a hatodik helyen állt a gárda, amikor februárban véget értek a küzdelmek. A Dobos Balázs vezette együttes akár a dobogóra is esélyes lett volna, sajnos azonban a vírus itt is közbeszólt.

A szezon kezdete előtt a srácokkal azt a célt tűztük ki, hogy a tabella első felében szeretnénk végezni – tudtuk meg a DEAC serdülőcsapatának vezetőedzőjétől, Dobos Balázstól. – Így is kezdtük el a munkát, az alapozás elején heti nyolc-tíz edzést tartottam. Az iskolakezdés után állandósult a heti négy foglalkozás, plusz a meccsnap. A Covid viszont keresztbe tett nekünk. Sajnos elég sokan kapták el a csapatból a koronavírust, emiatt meghatározó játékosaim estek ki hosszabb időre. Volt olyan mérkőzésünk, amelyen csak hat-hét egészséges mezőnyjátékossal tudtunk pályára lépni. Az őszi fordulókat így nem is sikerült hiánytalanul lejátszani. A tavaszi szezonban a csapat már önmagát tudta adni, ekkora értünk össze, ami legfőképpen az eredményekben mutatkozott meg. Ötből öt mérkőzést sikerült megnyeri, olyan neves ellenfeleket győztünk le, mint például a Pick Szeged, amely klubot szerintem nem kell senkinek bemutatni. Ebben az időszakban nagyon jó formában voltunk, tele önbizalommal. A srácok szorgalmasan jártak edzésre, keményen dolgoztak és küzdöttünk tovább a céljaink eléréséért, amikor leállították az utánpótlás-bajnokságot. Ez nekünk sajnos nagyon rosszkor jött. Továbbra is edzettünk, bízva abba, hogy folytathatjuk a szereplést, de sajnos nem így lett. Véleményem szerint, ha végig tudjuk játszani a bajnokságot, minimum a negyedik-ötödik hely reális lett volna. Nagyon sajnáltuk, hogy idő előtt lett vége. Az viszont örömmel tölt el, hogy a szezon során az U16-os keretből jó néhány játékost sikerült beépíteni a serdülő csapatba.”

Ez a korosztály egyébként elindult a felnőtt megye I-ben is, ahol a harmadik helyet szerezte meg. A sorozat remek lehetőség volt arra, hogy a fiatalok még többet tudjanak gyakorolni, fejlődni, és hogy a srácok megérezzék, milyen is valójában egy felnőttbajnokság.