Magabiztos siker az Eger fiataljai ellen

Tizenkét gólos győzelmet arattunk az idei első mérkőzésen.

Ligakupával kezdtük a 2022-es esztendőt, az ellenfél az Eger együttese volt. Bár a hevesiek az élvonalban szerepelnek, a mérkőzésre fiatal tehetségekkel érkeztek.

Nehezen indult a gólgyártás, a 9. percben még csak 3-1-et mutatott az eredményjelző, ám utána változott a mérkőzés képe. A támadások már sikeresebben zárultak, különösen igaz ez a DEAC esetében, hiszen egyre nagyobb lett a hazai fölény, ennek köszönhetően 19-12-es előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második játékrészben debreceni oldalon is sok fiatal kapott lehetőséget a bizonyításra, és éltek is vele. A különbség csak nőtt, emellett szép gólokat és támadásokat láthatott a közönség, végül 37-25-ös győzelmet arattunk, és a B-csoport élére álltunk.

Következő Ligakupa-mérkőzésünket a Gyöngyös ellen játsszuk január 13-án, és másnap a visszavágóra is sor kerül. Mindkét találkozót a DESOK-ban rendezik.

Ligakupa B-csoport 2. forduló
DEAC – Eger 37-25 (19-12)

DESOK. Vezette: Sándor, Szabó B.
DEAC: Boros – Gidai, Pethő, Rédei, Hornyák, Mórucz, Illés; Maródi, István P., Kathi, Péter D., Szolnoki, Dobos, Tóth M., Zalai

Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 1/2.

FOTÓK A MÉRKŐZÉSRŐL