Magyar Kupa: nem voltunk messze a bravúrtól

A Debreceni Egyetem alakulatának a Csurgó elleni meccs jelentette a végállomást az MK-ban.

Korábban a DEAC kézilabdacsapata még nem találkozott a Csurgóval. A premierre pénteken a DESOK-ban került sor, a két gárda a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkozott egymással. A mérkőzés esélyese az NB I-es Somogy megyei együttes volt, ennek ellenére játékosaink meg akarták nehezíteni az ellenfelünk dolgát.

Bakó Ádám és Török-Vida Zsombor sem léphetett pályára, így nem tudtunk teljes kerettel nekivágni az összecsapásnak. Elég masszív csurgói védőfalat kellett áttörnünk, de szerencsére felvettük a kesztyűt. Egy ideig az volt a forgatókönyv, hogy a vendégek eggyel vezettek, ám erre egyenlítéssel válaszoltunk. Ez a sorminta végül a 14. minutumban szakadt meg, ekkor 8-10 szerepelt a kijelzőn. Nem jöttek nálunk a védések, ezért kapust cseréltünk, Erdei Benedek helyére Boros Tamás érkezett. Boros beállítása jó húzásnak bizonyult, többek között egy hárított hetessel tette le a névjegyét rutinos cerberusunk. Elöl Rea Barnabás remekelt, irányítónk a 21. percben már öt találatnál járt. Az első félidő végén felkeményedett a védekezésünk, ennek köszönhetően a csurgóiaknak többször is passzívnál kellett lőniük. Sajnos a szünet előtt két gólt is kaptunk, így 13-16-os állásról folytatódhatott a találkozó.

A második játékrészt megelőzően több változtatást hajtottunk végre, Hegedűs Patrik és Illés Tamás is bizonyíthatott. Szücs Balázs duplájának köszönhetően a 33. percben ötre duzzadt a hátrányunk (13-18). Ebben a periódusban Boros bravúrjainak hála nem szakadtunk le még jobban. A másik oldalon Rok Zaponsek is fontos pillanatokban mutatott be nagy védéseket, ezért nem tudtunk felzárkózni. Sőt, a 48. minutumban már hétre duzzadt a differencia, Mándi Norbert nem is várt tovább az időkéréssel. Azok a csurgói drukkerek, akik úgy gondolták ekkor, hogy el is dőlt a meccs, tévedtek. Rea a hajrában is villogott, majd Kovács Bence szintén beköszönt, átlövőnk villanásával feljöttünk kettőre (25-27). A hátralévő időben nem voltunk messze a döntetlentől, ami egyébként a versenykiírás szerint továbbjutást ért volna nekünk. Sajnos nem jött össze az egalizálás, mivel az utolsó akcióknál nem hoztunk megfelelő döntéseket. A 25-28-as végeredményt Domagoj Alilovic állította be.

Jövő szombaton a Komlót fogadjuk a másodosztályban, a ma nyújtott teljesítményünkre azon a mérkőzésen bátran építhetünk.

Magyar Kupa-nyolcaddöntő
DEAC-Csurgói KK 25-28 (13-16)
DESOK, játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka.
A DEAC összeállítása: Erdei, Boros – Kovács B. 4, Rea 9, Kiss R. 2, Szepesi 2 (2), Kató, Hegedűs 1, Radvánszki 2, Kristóf, Illés, Szolnoki, Kiss A. 1, Pethő 3, Tóth M. 1, Kerezsi. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Kiállítások: 10 ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/2 ill. 3/1.

Fotók: Szolnoki László