Mándi Norbert: Fontos, hogy a srácok fejlődése töretlen maradjon

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata mindenképpen be akarja húzni a kecskeméti fellépését.

Nagyjából másfél hónapig tartó szünetet követően folytatódik a küzdelem a férfi kézilabda NB I/B-ben. A DEAC játékosai az ünnepek alatt pihenhettek, majd januárban újult erővel vágtak neki az edzéseknek. Együttesünk a pontvadászat újraindulása előtt két edzőmeccset játszott: az OTP Bank-Pick Szeged U21-es alakulata egy góllal bizonyult jobbnak (34-33), míg a DVTK csarnokában 34-34 lett a végeredmény. Keretünkben minimális változás történt, hiszen Mucza Norbert távozott, míg Hegedűs Patrikot Szegedről szerződtettük.

Meg kell dicsérnem a fiúkat, hiszen az előző hetekben lelkesen dolgoztak a tréningeken. Úgy érzem, mentálisan és fizikálisan egyaránt jó állapotban vannak. Nem tétlenkedtünk, mivel a taktikai repertoárunkat új elemekkel bővítettük. A két felkészülési mérkőzés közül a szegedi tetszett jobban. Ezen a találkozón ugyan kikaptunk, de ellenfelünkhöz hasonlóan mi is nagy iramot diktáltunk. A diósgyőri döntetlen miatt bosszankodtam, hiszen jelentős előnyt herdáltunk el, bár azt hozzá kell tennem, hogy gyakran eléggé szokatlan felállásban játszottunk. Hegedűs Patrik komoly erősítést jelenthet, elöl és hátul is vezérszerepet tölthet be. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, emellett kiemelkedő a játékintelligenciája. Támadásban a távoli zónából is veszélyes a lövőerejének hála. A beilleszkedés nem okozott neki problémát, a társai hamar befogadták – nyilatkozta Mándi Norbert.

A tabella 10. helyén álló DEAC az év első bajnokiját a 13. pozíciót elfoglaló Kecskemét otthonában vívja pénteken 19 órától. Vezetőedzőnk abban bízik, hogy két ponttal térhetnek majd haza.

Kicsit sötét lónak számít a kecskeméti gárda, ettől függetlenül a győzelem lebeg a szemünk előtt. A hírek szerint az ellenfelünktől távozott a házi gólkirály, emellett két kézilabdázó műtét után lábadozik, ám ez nem azt jelenti, hogy könnyű dolgunk lesz. Sajnos az őszi idényünk nem úgy sikerült, ahogy vártuk, az előzetes tervekhez képest négy egységgel kevesebbet gyűjtöttünk. A nyáron jelentősen megfiatalodott a csapat, így valamilyen szinten számítottam arra, hogy hullámzó lesz a teljesítményünk. Reményeim szerint ebben az esztendőben már kiegyensúlyozottabb produkcióval rukkolunk elő. Az a cél, hogy az ötödik-nyolcadik pozíció valamelyikét szerezzük meg a szezon végén. A helyezés mellett ugyanannyira lényeges, hogy a srácok fejlődése töretlen maradjon – zárta mondandóját trénerünk.

NB I/B 16. forduló
Kecskemét-DEAC
2024. február 2. (péntek) 19.00, Messzi István Sportcsarnok