Második hely a Főnix Kupán

A februárról elhalasztott XIV. Főnix Kupát hétvégén rendezte meg a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola a Hajdú-Bihar Megyei Kézilabda Szövetséggel közösen. A tornán a DEAC U12-es csapata is részt vett.

Deák Viktor és Pethő Ákos tanítványai kiválóan teljesítettek, hiszen a csoportmeccsek során mind a négy ellenfelüket – Hajdúszoboszló, PLER Budapest, DSI, Hajdúnánás – legyőzték, így vasárnap döntőt játszhattak a PLER együttesével. A Főnix Csarnokban rendezett fináléban a fővárosiak vissza tudtak vágni a csoportban elszenvedett vereségért, és 22-15-ös győzelmet arattak, így a DEAC a második helyen zárt.

Hosszú és sikeres szezont zártunk az U12-es korcsoporttal – tekintett vissza a teljes idényre Deák Viktor vezetőedző. – A területi gyerekbajnokságban tizennyolc meccsből tizenötöt megnyertünk, és mivel a srácok folyamatosan fejlődtek az év során, mindenképpen szerettük volna megmérettetni magunkat a debreceni Főnix Kupán is. Büszke vagyok rájuk, mert keményen és kitartóan dolgoztak a háromnapos tornán. Talán nekünk volt a legrövidebb kispadunk, így voltak olyanok, akik csere nélkül játszották végig az öt meccset, sajnos ez a döntő végeredményére is hatással volt. Összességében elégedett vagyok a második hellyel, gratulálok a csapatnak. Külön szeretném megköszöni a szurkolóinknak a fantasztikus hangulatot, amit teremtettek a meccseinken – összegzett Deák Viktor.

Főnix Kupa U12
Csoportmeccsek
DEAC–Hajdúszoboszló 15-15
DEAC–PLER 21-18
DEAC–DSI 8-7
DEAC–Hajdúnánás 15-13

Döntő
DEAC–PLER 15-22