Második hely a kézilabdatornán

A DEAC által szervezett esemény jól szolgálta a csapatok felkészülését.

Szombaton a Debreceni Egyetem Sporttudományi Központjában, a DESOK csarnokban rendezték a DEAC ifjúsági felkészülési tornát, amelyen a mieink mellett még két csapat, a Budai Farkasok és a Gyöngyös indult.

Az első találkozón 37-29-re alulmaradtunk a gyöngyösiekkel szemben, a másik mérkőzésen azonban 27-26-os győzelmet arattunk. Ezzel a második helyen zártunk, míg a tornát a Heves megyeiek nyerték meg. A góllövőlista élén két DEAC-játékos, Zalai Balázs és Kathi Péter végzett 11-11 találattal.

Eredetileg négycsapatos tornát terveztünk, a Kassa is jött volna, de a ki- és a beutazás nehézségei miatt ők végül lemondták az eseményt – tudtuk meg a DEAC ifi vezetőedzőjétől, Mándi Norberttől. – Először a Gyöngyössel csaptunk össze. Velük mindig szoros mérkőzéseket játszunk, ezúttal is így volt, az első félidőben 14-12 volt az állás a javukra. A folytatásban sok hibával kézilabdáztunk, eladott labdák, kihagyott helyzetek jellemezték a játékunkat és a védekezésünk sem állt össze úgy, ahogy azt szerettük volna, így végül nyolcgólos vereséget szenvedtünk. Rögtön utána kezdtünk a Budai Farkasok ellen, tehát gyorsan rendbe kellett tenni a fejeket, hiszen ennyi hibával nem lehet játszani. Ezen a találkozón teljesen más csapatot láttunk a pályán, védekezésben, támadásban, kapus teljesítményben kiemelkedőek voltunk, ennek köszönhetően az első harminc percet 17-10-zel zártuk. A szünet után már sajnos nem a mi akaratunk érvényesült, el is fáradtunk, de így is sikerült egygólos győzelmet aratnunk. Úgy gondolom, jó mérkőzések zajlottak, remekül szolgálta mindhárom csapat felkészülésének lezárását, hiszen két hét múlva már kezdődik a bajnokság. Átalakulóban lévő csapatom számára látható volt, hol tartunk. Idő kell az új játékosok beépítésére, illetve a serdülőcsapatból feljövő srácoknak szokniuk kell a sebességet. Vannak még tehát hibáink, amiken javítani kell, erre is törekszünk. Most már a finomhangoláson lesz a hangsúly a rajtig” – zárta szavait Mándi Norbert.

Mérkőzések
Gyöngyös–DEAC 37-29
DEAC–Budai Farkasok 27-26
Budai Farkasok–Gyöngyös 26-32

Tabella

Góllövőlista