A Debreceni Egyetem alakulata magabiztosan verte a Százhalombattát, így két játéknapot követően hibátlan.
A DEAC kézilabdacsapata az NB I/B második fordulójában az újonc Százhalombattát fogadta szombat este a DESOK-ban. Mindkét gárda győzelemmel rajtolt, Mándi Norbert legénysége a Rákosmentét verte, a Pest vármegyei egyesület pedig a Veszprémi Kézilabda KFT ellen szerezte meg a két pontot az előző héten. Vezetőedzőnk kerete a mai meccsen sem lehetett teljes, ugyanis Tóth Máté, István Péter és Hegedűs Patrik sem bevethető.
Elrontott támadással indítottuk a meccset, a százhalombattai labdaszerzésből pedig Schultheisz Botond profitált. Az elején szélsőink szállították a gólokat, Illés Tamás háromszor, míg Kiss Axel kétszer köszönt be, így a kilencedik perc derekán már 5-2-re vezettünk. Szerencsére Boros Tamás átmentette a múlt heti formáját, kapusunk a tizenegyedik minutumban már öt védésnél járt. Ellenfelünk mestere, Koncsár Gergely az első félidőben kétszer is időt kért, mivel a fórunk egyre tekintélyesebb lett, a második eligazításnál már 17-9 szerepelt a kijelzőn. A vendégek a nagy különbség miatt elővették támadásban a hét a hat elleni felállást, ám szerencsére ez sem hozott jelentős fordulatot, így a szünetben 18-12 volt az állás.
A második játékrész alaphangját előbb Boros hárítása, majd Pethő Ákos találata adta meg. Irányítónk a folytatásban kétszer is bevette az üresen tátongó százhalombattai kaput, de ki lehet emelni Kiss Roland talpról eleresztett bombáját is, Boros Tamás pedig hetesvédésért kapott vastapsot a drukkerektől. Vetélytársunk nem tudta szorossá tenni a mérkőzést, Pethő újabb villanásával már kilenccel lógtunk meg (31-22). Az utolsó tíz percben vezetőedzőnk bátran rotálhatott, többek között Fülöp Gábor, Portik Dobos Szabolcs és Hermann Ákos is bizonyítási lehetőséget kapott. A Boros Tamást váltó Hermann nem sokat teketóriázott, mivel Mogyorósi büntetőjét megfogta. A hajrában már egyik együttes sem fektetett nagy hangsúlyt a védekezésre, így igazi gólesőt láthattak a nézők. Az utolsó percben arra is volt sanszunk, hogy két számjegyű előnyre tegyünk szert, ez ugyan nem sikerült, de ezt nem bántuk.
A 37-30-as sikernek hála két játéknap után hibátlan mérleggel rendelkezünk. Jövő vasárnap a Veszprém Handball Academy U21 otthonában folytatódhat a jó sorozatunk.
NB I/B 2. forduló
DEAC-Százhalombattai KE 37-30 (18-12)
DESOK, vezette: Dulai Ádám, Pisák Bence Károly.
A DEAC összeállítása: Boros, Hermann – Kovács B. 3, Bakó, Kiss R. 3, Kurucz 3, Fülöp, Csabai, Radvánszki 7, Illés 6 (1), Szolnoki, Kiss A. 4, Pethő 5, Kerezsi 3, Tusjak 2, Portik Dobos 1. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 1/1 ill. 5/3.
Kiállítások: 6 ill. 12 perc.
Fotó: Szolnoki László