A Százhalombattai KE ellen indult az alsóházi NB I/B-s küzdelemsorozat a DEAC kézilabdacsapata számára. A DESOK-ban rendezett találkozón a vendégek már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát.
Nem indult jól számunkra a kiesés elkerülése ellen folytatott rájátszást. Első ellenfelünk a nyugati csoport nyolcadik helyezettje, a Százhalombatta volt, amely erősen kezdte a mai találkozót, öt perc után már 4-0-ra vezetett. Ekkor Bíró Imre időt kért, próbálta felrázni játékosait, de még így is a 9. percig kellett várni az első DEAC-gólra. A vendégek ezzel szemben nagyobb hatékonysággal fejezték be támadásaikat, így jelentős előnyre tettek szert. Próbáltuk tartani a lépést, de a battaiak kétszer több gólt szereztek a félidő végére (9-18).
A folytatásban csapatunk mindent megtett, hogy szorosabbá tegye a találkozót. Időnként felcsillant a remény, hogy közelebb tudunk kerülni a Pest megyei riválishoz, ám nem jártunk sikerrel, nem egyszer tízgólosra duzzadt a különbség. A hajrában némileg faragtunk a hátrányból, de a mérkőzést így is 34-28-ra a Százhalombatta nyerte meg.
Legközelebb jövő hét szombaton, Győrben lépünk pályára a bajnokságban.
NB I/B–alsóház, 1. forduló
DEAC – Százhalombattai KE 28-34 (9-18)
DESOK. Vezette: Asztalos, Szalay.
DEAC: Boros – Gidai 4, Rédei 3, Bíró Á., Hornyák, István P. 5, Pethő 4 (2); Mándi, Fábián 3, Mórucz, Péter D. 2, Illés 1, Kathi, Szolnoki, Dobos 3, Tóth M. 3
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1
