Nem tudtuk meglepni a bajnokesélyest

A Debreceni Egyetem alakulata beragadt a rajtnál, ez pedig meghatározta a folytatást.

A DEAC férfi kézilabdacsapata a bajnokesélyes Győr otthonában vizitált szombaton. Mándi Norbert vezetőedző ezen a találkozón már nem számíthatott Kathi Péterre, aki az előző bajnokin súlyosan megsérült.

Az első találatunk a tizenegyedik percben született, ekkor Kiss Axel vette be az üresen tátongó győri kaput, ezzel 4-1-re módosult az eredmény. Ezt követően sem szórtuk a gólokat, a 21. minutumban István Péter járt túl Varga István eszén, ennek köszönhetően pedig 8-3 lett az állás. A szünetig sem módosult nagyon a játék képe, így 14-9-ről várhatták a folytatást az együttesek.

A Rába-partiak a második játékrészben is magabiztosan őrizték a tekintélyes előnyüket. A negyvenötödik minutumban Mátés István lövését nem tudta védeni Maródi Ádám, emiatt már kilencre duzzadt a hátrányunk (25-16). A végén egy 4-0-s sorozatot produkáltunk, aminek hála 31-27-es végeredménnyel zárult az összecsapás. A mezőny legeredményesebb játékosa István Péter lett, beállósunk nyolcszor köszönt be. Érdekesség, hogy a játékvezetők nem spóroltak a kiállításokkal, a győrieknek nyolc, míg nekünk kilenc kétperces büntetést adtak.

NB I/B 13. forduló
Győri ETO-UNI FKC KFT-DEAC 31-27 (14-9)
Magvassy Mihály Sportcsarnok, vezette: Asztalos Bence, Szalay Zoltán.
A DEAC összeállítása: Boros 1, Maródi – Hornyák, Mucza, Kiss R. 5 (1), Bakó 1, Fülöp 2, Illés, Almásy 2, Kiss A. 3 (1), Pethő 1, Kerezsi, Karnok, Dobos 2, Tóth M. 2, István 8. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 2/2 ill. 4/2.
Kiállítások: 16 ill. 18 perc.