Pethő Ákos a Kecskemét ellen térhet vissza

A második hazai bajnoki mérkőzésére készül a szezonban a DEAC kézilabdacsapata, amely szombaton 18 órakor a KTE-Piroska szörp együttesét látja vendégül a DESOK-ban.

Remekül kezdték a bajnokságot a Debreceni Egyetem kézilabdázói, hiszen hazai pályán hatalmas küzdelemben legyőzték a Mezőkövesdet, emellett túl vannak két sikeres Magyar Kupa-mérkőzésen is. A Pick Szeged U22-es csapatának otthonában sem hiányzott sok a pontszerzéshez, ám a hajrában a hazaiak felülkerekedtek.

Ezúttal a Kecskemét ellen lépnek pályára a mieink, a találkozót szombaton 18 órától rendezik a DESOK-ban. A Bács-Kiskun megyeiek eddig mind a négy fordulót le tudták játszani, mérlegük két győzelem, két vereség, és ezzel a tabella negyedik helyén állnak. Két sikerüket (a Mezőkövesd és az Ózd ellen) hazai környezetben érték el, az FTC U22 és a Hatvan otthonában veszítettek.

Hosszabb kihagyás után visszatérhet a csapatba Pethő Ákos, akit nem került el a koronavírus. Szerencsére már felgyógyult, és nagy valószínűséggel szombaton számíthat rá Bíró Imre vezetőedző.

Nálam hál’Istennek nem járt súlyos tünetekkel a betegség, hőemelkedésem volt és gyengeséget éreztem, de ezen három-négy nap alatt túlestem – emlékezett vissza a nehezebb napokra Pethő Ákos. – A gondot inkább az okozta, hogy két hetet otthon kellett ülni karanténban. Amikor ennek vége lett, elkezdtem edzeni, fokozatosan egyre többet, és most már nagyon várom, hogy mérkőzésen is pályára léphessek.”

Pethő Ákos a csapat eddigi teljesítményéről és a következő ellenfélről, a Kecskemétről is beszélt.

Nagyon örültem az első bajokin aratott győzelemnek a Mezőkövesd ellen, főleg annak tudatában, hogy több hiányzója volt a csapatnak. Szegeden sajnos nehezebb lett a helyzetünk, mert újabb sérülések és betegségek sújtottak minket, nem tudtunk teljes kerettel megérkezni. Kevesebb variációs lehetősége volt a stábnak, és egy kicsit el is fáradtunk, mert sokat kellett játszania a meghatározó embereknek. Szombaton a Kecskemétet fogadjuk. Erős csapatnak tartom őket, több éve fokozatosan építkeznek. A keret magja stabil, hosszú ideje együtt játszik. Dobogóesélyes gárdáról van szó, így nehéz mérkőzésre számíthatunk” – zárta a DEAC irányítója.

A találkozóra jegyeket a helyszínen lehet vásárolni. A felnőtt belépő ára 1000, míg a diák/hallgató/nyugdíjas jegy 500 forintba kerül majd.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a maszk használata kötelező a mérkőzésen!

Férfi kézilabda NB I/B, 5. forduló
DEAC–KTE-Piroska szörp
szombat 18.00, DESOK