Pethő Ákos: Számomra most ez a díj jelent mindent

Kézilabdacsapatunk irányítója megtalálta a számításait Debrecenben. Interjú!

A DEAC szezonzáró ünnepségén osztották ki a legjobbnak járó elismeréseket. Az év játékosa-díj odaítélésénél olyan sportolóra esett a választás, aki csapata jó szerepléséhez sokat tudott hozzátenni. Nemcsak játékosként, hanem utánpótlás-edzőként is megállta a helyét, és mellette a Debreceni Egyetemen végzi a tanulmányait.

A díszes serleget kézilabdázónk, Pethő Ákos vehette át, aki a 2020-2021-es szezonban 115 góllal járult ahhoz, hogy az együttes meghosszabbítsa tagságát az NB I/B-s bajnokságban, és a MEFOB-on ezüstérmet szerzett csapatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Komlón született játékos 2019 óta erősíti a DEAC-ot.

– Az egyesület igyekezett titokban tartani a díjazottak névsorát, így csak a rendezvényen szembesülhettél vele, hogy te lettél az év játékosa.

– Nem sejtettem semmit, nem is reménykedtem, sőt, nem sokkal az évzáró előtt tudtam meg, hogy lesz díjátadó. Két éve vagyok a DEAC család tagja, és az első ilyen esemény, amin részt vehettem volna, a pandémia miatt elmaradt. Teljesen gyanútlanul érkeztem tehát a vacsorára, és mivel a klub több szakosztálya történelmi sikereket ért el, nem számítottam elismerésre. Meghökkentem, ledöbbentem és minden olyan jelzőt használhatnék, ami kifejezi, hogy mégis mennyire váratlanul ért az egész. Miután átvettem a díjat, mérhetetlen boldogságot éreztem, de ezt próbáltam palástolni ott abban a pillanatban. Zárójelben megjegyezném: ha tudom, hogy kapok egy díjat, akkor biztos elmegyek előtte fodrászhoz – jegyezte meg nevetve a 26 éves irányító.

– Az év játékosa-díj átadását hosszabb felvezető szöveg előzte meg. Ekkor sem sejtetted, hogy a te nevedet mondják majd?

– A vége felé elhangzott pár olyan jelző, ami kezdett gyanússá válni. Úgy voltam vele, hogy biztos van más játékos is a DEAC-nál, aki a sport mellett edzősködik és tanul. Amikor viszont a gólszámot említették, már nem volt bennem kérdőjel. A csapattársaim hamarabb is mondták, hogy én vagyok az, de egyszerűen nem akartam elhinni.

– Azóta eltelt két nap. Most már fel tudod fogni?

– Megannyi szakosztálya van a DEAC-nak, sok válogatott sportoló, elsőosztályú csapatok és teljesítmények. Számomra még mindig hihetetlen, hogy pont rám esett a választás. Hálás vagyok a klubnak, mert az a megbecsülés, amit kapok tőlük – nemcsak most, hanem mindennap – megtisztelő. Ez nagyon fontos egy sportoló életében ahhoz, hogy a maximumot tudja kihozni magából. Lehet, hogy a világ elitjében ez a díj nem számít olyan sokat, de számomra most ez jelent mindent! Pályafutásom során már többször mondták, hogy ennyi sérülés és kihagyás után miért nem hagyom abba a kézilabdát, kezdjek el mással foglalkozni. Egy ilyen elismerésnél viszont nincs nagyobb visszaigazolás, hogy jó döntést hoztam, amikor a folytatás mellett döntöttem. Éppen ezért nagyon magasra helyezem a polcon ezt a serleget.

– A koronavírust nem tudtad megúszni, ezért a szezon első két meccsét kihagytad, de így is te lettél a csapat házi gólkirálya. A klub ezt elismerte, de te is elégedett vagy a saját teljesítményeddel?

– Többnyire igen, a vége felé viszont kisebb hullámvölgybe kerültem, amit a jövőben szeretnék tudatosan kezelni, és az ilyen mérkőzéseken más stílusú játékkal segíteni a csapatot a jó eredmény elérésében.

– Ha már szóba került a csapat. Voltatok fent és lent. Előfordult, hogy pár pontra kerültetek a dobogóhoz, majd az osztályozó elkerüléséért kellett harcolni.

– Rendkívül hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl. Akadtak szoros győzelmeink és ugyanilyen vereségeink. Végletekig kiélezett találkozókat játszottunk szinte minden mérkőzésen, ami rendkívül megterhelő mentálisan és fizikálisan is. Ez a fáradtság a szezon végére már érezhető volt rajtunk, de a szívünk mindig a helyén volt, ami óriási pozitívum. Középmezőnyben végeztünk és csak pár ponton múlt, hogy ne a dobogóért küzdjünk az utolsó meccseken. Remélem, jövőre még jobb lesz!

– Megvan rá az esély?

– Úgy gondolom, a vezetőség jól erősített, az újak biztos hasznos tagjai lesznek a csapatnak. Voltak olyan fiatal játékosaink, akiknek ez volt az első felnőttszezonjuk, ebbe is bele kell tanulni, szokni, de ők is jó úton haladnak. Bízom benne, hogy előrébb tudunk végezni a tabellán.

– A Debreceni Egyetem hallgatója vagy. Hogyan lehet összeegyeztetni a tanulást az élsporttal?

– Az edzéseink nem ütköznek az egyetemi oktatással, viszont nagyon sok olyan tantermen kívüli feladat és követelmény van, amiknek meg kell felelni. Ezek sok energiát emésztenek fel, de nem szabad elveszteni a fókuszt a kézilabda irányába sem. Utóbbi volt számomra mindig az első, de a tanulás és a fejlődés a civil életben is fontos. Amíg játszom, addig képezni szeretném magam.

– Belekóstoltál az edzőségbe is, hiszen az előző szezonban az U13-as csapatot készítetted fel a bajnokságra. Milyen a gyerekekkel foglalkozni?

– Nagyon hasznos tapasztalat a jövőre nézve. Nem egyszerű velük dolgozni, de ez is egy hálás feladat. Amikor a mérkőzéseken visszalátod, amit az edzéseken tanítottál nekik, az nagy boldogság. Most éppen kézitábort tartottunk a gyerekeknek. Na, itt kipróbálhattuk, hogy milyen az egész napos munka velük. Napi kétszer másfél órát edzettünk és mellette a szabadidőt is sportolással töltötték a srácok. Olyanok, mint a jó elemek: sosem merülnek le.

– Sportközgazdász szakon tanulsz, az utánpótlásban edzőként dolgozol és játszol a DEAC kézilabdacsapatában. Mész tovább ezen a három úton?

– Először szeretném a játékomat a lehető legstabilabbá alakítani. Ugyanezt a teljesítményt a következő szezonokban is megismételni, és ha ez sikerül, akkor hasznos tagja tudok maradni a csapatunknak. Karrier szempontjából nem tervezek máshol, megtaláltam Debrecenben a számításaimat, és otthon érzem magam itt, hiába a Mecsekből származom. Azon leszek, hogy minél többet visszaadjak a DEAC-nak abból, amit kaptam, és ez a kölcsönös jó kapcsolat tovább épüljön a jövőben.

Nyitrai Daniella