Sok tehetség van az utánpótlásban

A DEAC U16-os és U15-ös kézilabdacsapata egyaránt Mándi Krisztián vezetésével készült a szezonra, amely – mint minden sportágban – hektikusra sikerült a vírushelyzet miatt.

Az I. osztályú U16-os bajnokság alapszakaszában a második helyen végzett a DEAC kézilabdacsapata, így a felsőházban folytathatta a küzdelmeket, amelyek azonban február végén félbeszakadtak a pandémia miatt. Hét bajnokit tudott itt lejátszani együttesünk, egy győzelem és hat vereség volt a mérleg. Mándi Krisztián vezetőedző elmondta, nemcsak az elmaradt meccsek okoztak problémát a szezon során, hanem az is, hogy több gyerek edzésre sem tudott járni.

Ebben a bajnokságban többnyire stabil játékot mutatott a csapat az alapszakaszban, csupán két mérkőzés volt, amikor a várt teljesítmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna – kezdte a szezonértékelést Mándi Krisztián. – A csapat gerincét az U16-os játékosok alkotják, viszont már szezon elején elkezdtem beépíteni a fiatalabb, U15-ös kézilabdázókat (Lovas Benedek, Turi Bence, Fekete Imre Gergő) is. Számomra ez a legnagyobb öröm, amikor fel tudok adni játékosokat a nagyobb korosztályba. Nekik ez hatalmas lehetőség tanulás szempontjából, ráadásul ők napi két foglalkozáson vesznek részt: először az ifi-serdülő edzésen, utána pedig a saját korosztályukban. Kimondottan ügyesen teljesítettek, a mérkőzés bármelyik szakaszában helytálltak. A felsőház már jóval nehezebb feladat volt a csapat számára. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk lejátszani a mérkőzéseket, mivel ezekből nagyon sokat lehetett volna tanulni. Az edzések – egy-két hét kivételével – folyamatosak voltak. Sok olyan játékosom van, aki a mai napig nem jár a vírushelyzet miatt edzésekre, de bízom benne, hogy a nyári felkészülés során már mindenki jelen tud lenni.”

Lovas Benedek, Fekete Imre Gergő és Turi Bence többször feljátszott az U16-os csapatba
 

Az U15-ös bajnokságban mindössze négy mérkőzést tudott lejátszani a DEAC, egy döntetlen mellett három győzelem volt a mérleg, amikor hirtelen itt is befejeződött a szezon.

Ez a csapatom is jól szerepelt a mérkőzéseken, igaz, a tabellát nem vezették (a lejátszott meccsek alapján az élmezőnyben sorolom magunkat), de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy a srácok az új játékelemeket megtudják valósítani. A kézilabda minden fázisára külön-külön taktikával készültünk. Óriási dicséret a játékosoknak, nagyon fogékonyak az újra, és kitartóak, lelkesek. Úgy érzem, hogy sok olyan fontos dolgot tanultunk idén, amire szükségünk lesz a jövőben. Sajnos itt is probléma volt, hogy elmaradtak a mérkőzések. Edzettünk folyamatosan és startra készen vártuk a folytatást. A pandémiás helyzet bármelyik pillanatában tudtunk volna kezdeni. A következő hetekben levezető, játékos edzések lesznek, utána jön a nyári pihenés és majd augusztusban újra elkezdjük a felkészülést a következő szezonra, amit személy szerint nagyon várok. Úgy gondolom, sok tehetség van az utánpótlásban, és az edzőkollégáimmal mindent megteszünk azért, hogy minél több játékos feljuthasson a felnőttcsapatunkhoz” – zárta Mándi Krisztián.