Sorsdöntő meccs következik

Szombaton muszáj nyernie hazai pályán a DEAC kézilabdacsapatának a Győr ellen, különben elúszik az osztályozó.

Sorsdöntő mérkőzés előtt áll a DEAC kézilabdacsapata, ugyanis szombaton az a Győr látogat a DESOK-ba, amellyel harcban vagyunk a negyedik helyért. Mint ismert, az NB I/B alsóházában az utolsó hat csapat kiesik, az első négy pedig osztályozót játszik a bennmaradásért. A mieink jelenleg a hetedik helyen állnak 14 ponttal, míg a Rába partiak négy egységgel többet gyűjtve a negyedikek. Amennyiben sikerül hétvégén nyernünk, úgy a különbség két pontra csökken. A hátralévő három fordulóban papíron két könnyebbnek vélt ellenfél, a Komárom és a Pécs vár ránk, illetve a Balatonfüred otthonába utazunk (őket itthon legyőztük). Ha sikerülne is hozni a hátralévő meccseinket, akkor sem a mi kezünkben van a sorsunk, hiszen az előttünk lévő ellenfeleknek is botlania kellene, de legalább megmarad az esély. Elsőként ehhez le kell győzni az ETO gárdáját szombaton.

Mindenki átérzi a mérkőzés súlyát, hiszen a bennmaradásért harcolunk – kezdte Mórucz Ádám. – Tudjuk, hogy mindenképpen nyerni kell, ami miatt érthetően kisebb nyomás nehezedik ránk, ugyanakkor nincs pánikhangulat, elszántan várjuk a találkozót. Kemény és szoros összecsapásra számítok, mint ahogy az összes meccs ilyen, mivel az alsóházban mindenki az életéért küzd. Nincsenek jó emlékeink a győri bajnokiról, hiszen vereséget szenvedtünk. Elég kellemetlen stílusban játszottak, ami nem igazán feküdt nekünk. Sok labdát szereztek, és a lerohanásból könnyű gólokat lőttek, emellett átlövésben is jeleskedtek, szóval ezekre most különösen figyelnünk kell. Jó lenne revánsot venni, de nem is ez a lényeg, hanem a két pont megszerzése, amire égetően szükségünk van – hangsúlyozta a DEAC átlövője.

A találkozóra belépőket online lehet megvásárolni, vagy a mérkőzés helyszínén 500 és 1000 forintos árakon. Élő közvetítés a DEAC Youtube-csatornáján lesz.

NB I/B alsóház, 7. forduló
DEAC–Agrofeed ETO UNI Győr
szombat 18.00, DESOK