Tovább tart a DEAC kézilabdacsapatának menetelése. A Kisvárda elleni bajnoki első félideje még szoros volt, ám a folytatásban a vendégek nem bírták a nyomást.
Az első két tavaszi diadal után – a dobogó második és harmadik fokán álló Kazincbarcika, valamint a Szolnok ellen – ezúttal egy papíron könnyebb ellenféllel, a Kisvárdával találkozott a DEAC férfi kézilabdacsapata az NB II Észak-Kelet csoport 14. fordulójában. Ennek ellenére az első tíz percben fej-fej mellett haladt a két együttes a DESOK-ban rendezett mérkőzésen, a vendégek ugyanis rendre sikerrel törték meg a lendületünket. Idővel szép lassan elkezdtük növelni az előnyünket, de elhúzni nem sikerült, mert a szabolcsiak felzárkóztak. Egyenlíteni ugyanakkor nem tudtak, 13-11-es hazai vezetéssel vonulhattunk az öltözőbe.
A szünet után megváltozott a játék képe, feljavult a védekezésünk és támadásban is hatékonyabbnak bizonyultunk. A félidő első perceiben négyszer is bevettük az ellenfél kapuját, és erre a várdaiak egyszer sem tudtak válaszolni. Sokatmondó adat, hogy nyolc minutum telt el a második játékrészből, amikor először szerzett gólt a vendégcsapat. Fokozatosan egyre nagyobb előnyre tettünk szert, és végül ismét magabiztos, 25-18-as győzelemmel zártuk a találkozót, így továbbra is veretlenül állunk a bajnoki tabella élén.
– Az ellenfél edzőjével beszélgetve kiderült, az volt a taktikájuk, hogy széttördeljék a játékot – kezdte Bíró Imre vezetőedző. – Nagyon sokáig támadott a Kisvárda, passzív határokat feszegetett, mi pedig az utolsó pillanatokban vagy türelmetlenek voltunk, vagy szabálytalanság miatt kiállítást hoztunk össze. Amikor mi támadtunk, hozzájuk képest éppen ellenkezőleg cselekedtünk: gyorsan akartuk befejezni az akciót, gyorsan akartuk megnyerni a meccset. A vendégek arra törekedtek, hogy a ritmusunkat ne tudjuk tartani, és ez sajnos sikerült nekik, az első félidei eredmény tükrözte a játék képét. A második játékrészben már több eredményes támadást vezettünk, illetve a védekezésünk is feljavult. Összességében nem volt egy élvezetes mérkőzés, de a két pontot megszerezte a csapat – zárta az értékelést Bíró Imre.
Férfi kézilabda NB II Észak-Kelet csoport, 14. forduló
DEAC – Kisvárdai KC 25-18 (13-11)
DESOK-csarnok. Vezette: Bozó, Mezei.
DEAC: Mándi Norbert, Hornyák Zoltán, Kőrizs István, Mucza Norbert (5), Vécsei Vencel (4), Kathi Péter, Mezei Lajos (2), Bíró Ádám, Mándi Krisztián, István Péter (4), Leiter Imre, Hornyák Bence (4), Szilágyi Gergő, Péter Gábor, Pethő Ákos (6), Földi István
Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1